Forrás: HETEK

Újabb üzenetet sugárzott az Arab televízió vasárnap, melyben Oszama bin Laden azzal vádolta Amerikát és Európát, hogy támogatják az iszlám elleni „cionista” háborút, és elvágják a segélyek folyósítását a Hamasz vezette palesztin kormánytól.

Osama bin Laden

Továbbá arra buzdította híveit, hogy menjenek Szudánba, korábbi támaszpontjára, és harcoljanak a tervezett ENSZ békefenntartó erők ellen.

Az Al Kaida vezére három hónapos hallgatást megtörve küldte üzenetét, és szavai azt sugallták, hogy híveit a polgári lakosság ellen is támadástól sem óvja. Emiatt érte egyébként az Al Kaidát a legtöbb bírálat, még arab támogatóiktól is.

Beszédében megpróbált anyagi támogatást is gyűjteni a Hamasz számára az arab világból, azzal vádolva a nyugati világot, hogy megtámadta az Izrael ellen harcoló Hamaszt. „A Nyugat elvágta a Hamasz vezette palesztin kormány anyagi támogatását, azáltal, hogy nem fogadják el Izrael államát, és nem mondanak le az erőszakról. Ezzel Washington és Európa hadat visel az iszlám ellen – hangzott el a beszédben. „A blokád, amit a Nyugat kivetett a Hamasz kormányra azt igazolja, hogy létezik egy cionista keresztes háború az iszlám ellen” – taglalta bin Laden.

„A Fehér Ház hitelesnek tartja a legújabb bin Laden kazettát” – nyilatkozta Bush elnök szóvivője, Scott McClellan, hozzátéve: „Az Al Kaida vezetése menekülésben van, és nagy nyomás nehezedik rájuk. Mi előnyben vagyunk, ők menekülnek”.

Sami Abu ZuhriAz Al Kaidát nem fűzik közvetlen szálak a Hamaszhoz, mely a Muzulmán Testvériségből nőtt ki. A Hamasz szóvivője, Sami Abu Zuhri igyekezett elhatárolódni bin Ladentől, „a Hamasz ideológiája teljesen más, mint bin Laden sejké” – fejtette ki.

A két csoport megegyezik azonban anti-izraeli ideológiájukban, mely a zsidó állam elpusztítására szólít fel. A közel-keleti médiában nemrégiben megjelentek olyan hírek, melyek szerint az Al Kaida megpróbál sejtcsoportokat kiépíteni a gázai övezetben, Ciszjordániában, Libanonban, és Szudánban.

Raanan Gissin, izraeli kormányszóvivő szerint, bin Laden azért döntött a szóbeli kirohanása mellett, hogy megállítsa a növekvő arab ellenszenvet az Al Kaidával szemben. Ez az ellenszenv tavaly decemberben érte el tetőpontját, amikor az Al Kaida iraki csoportjának feje, Muszab Al-Zarkavi vállalta a jordániai robbantásokért a felelősséget, melyben sok arab ember vesztette életét.

(Forrás: Foxnews)

Comments are closed.