Forrás: Népszava

Megvétózta a Palesztin Hatóság elnöke a Hamász-kormány döntését egy új fegyveres testület létrehozásáról, amelynek élére egy Izrael által körözött szélsőségest nevezett ki a belügyminiszter – vált ismertté pénteken hivatalos forrásokból. „Mahmúd Abbász elnök úgy gondolja, hogy Szaíd Szajjám belügyminiszter döntése jogszerűtlen és alkotmányellenes, és erről levélben tájékoztatta Iszmáil Haníje kormányfőt” – jelentette be Tajjíb Abdel-Rahmán, a Palesztin Hatóság főtitkára a sajtó képviselői előtt.

Korábban mind az izraeliek, mind az amerikaiak, mind pedig maga Abbász heves bírálattál fogadták az új palesztin belügyminiszter, Szaíd a-Szajjam döntését, amellyel a „Népi Ellenálló Bizottságok” vezetőjét, Dzsamal Abu Szamhadanát nevezte ki egy palesztin biztonsági erő főfelügyelőjévé. A „Népi Ellenálló Bizottságok” emberei terrorakciók tucatjait hajtották végre és ők a felelősek a Gázából izraeli területek ellen irányuló palesztin rakétakilövések nagy részéért is.

Ezért Abu Szamhadana előkelő helyet foglal el azoknak az embereknek a listáján, akiket Izrael letartóztatni vagy likvidálni akar. „Ez olyan, mintha a macskára bíznák a tejföl őrizetét”, mondta Zeev Bojm izraeli miniszter és hozzáfűzte, hogy Abu Szamhadana kinevezése után is az izraeli „likvidációs listán” marad. Abbász elnök elmondta, hogy csak a sajtóból értesült a kinevezésről, amelyet törvénytelennek minősített. A Hamász gázai szóvivője kijelentette, hogy Izraelnek nem sikerül megfélemlítenie Abu Szamhadanát, akit „a palesztinok meg fognak védeni”.

Abbász és a Hamász vezette palesztin kormány között más okokból is élesedtek az ellentétek. Az elnök elutasította az őt ért bírálatokat, amiért „alávalónak” minősítette a hétfői tel-avivi merényletet és nem volt hajlandó visszavonni szavait. „Reszkettem a dühtől, amikor megtudtam, hogy egy 17-éves gyereket küldtek Tel-Avivba a merénylet végrehajtására”, mondta Abbász a török hírügynökség tudósítójának. Az elnök felszólította Izraelt, szüntesse be a gázai övezet ágyúzását, a Hamászt és más palesztin szélsőségeseket pedig, hogy hagyják abba az izraeli területre irányuló rakétakilövéseket. „Csak a kölcsönös elismerés és a párbeszéd felújítása vezethet a feszültség csökkenéséhez”, mondta Mahmúd Abbász. A rakéta-tűz azonban tegnap is folytatódott, csakúgy mint a „kilövő térségek” izraeli ágyúzása. „Hova tűnt a palesztin vezetés bölcsessége, hogy így fogadja Ehud Olmert alakuló új izraeli kormányát?” – kérdezte tegnap ezzel kapcsolatban a Haarec című izraeli lap cikkírója.

Izraeli politikai körök élesen bírálták azokat az izraeli arab képviselőket, akik az utóbbi napokban találkoztak a Hamasz Jeruzsálemben lakó vezetőivel. „E találkozásokra éppen akkor került sor, amikor amerikai, európai és arab politikusok bojkottálják a Hamász vezetőit”, emlékeztetett a Kadíma kormánypárt egyik vezetője. Jobboldali politikusok a kneszet (parlament) külügyi bizottsága arab tagjának a bizottságból való kizárását követelik. Az arab képviselők a találkozást azzal indokolták, hogy le akarták rakni a politikai párbeszéd alapjait s egyúttal tiltakozni az izraeli kormány szándéka ellen, amellyel meg akarja fosztani a Hamász képviselőit és minisztereit jeruzsálemi lakos státuszuktól. Az érintettek ebben a kérdésben az izraeli Legfelsőbb Bírósághoz akarnak fordulni segítségért.

Fokozandó a Hamászra gyakorolt nyomást és válaszul a palesztin ágyúzásokra, egy izraeli tábornok pénteken közölte, hogy a hadsereg felkészül a Gázai övezet egyes részeinek esetleges újbóli megszállására.

Yehuda Lahav (Tel-Aviv)

KERETBE!!!

Abbász magához irányítaná a pénzt

Mahmúd Abbász elnök szerint „katasztrófába” torkollhat a Palesztin Hatóság tartós pénzügyi válsága, ezért azt javasolja a Hamász-kormányt bojkottáló külföldi támogatóknak, hogy adományaikat közvetlenül az ő hivatalának küldjék. „Én indokolatlannak tartom a segélyek leállítását. Ha (az adományozók) nem ismerik el a kormányt, léteznek más csatornák a segélyek folyósítására. A lényeg, hogy a palesztin nép megkapja azokat, és ne szenvedjen. A Palesztin Hatóság alkalmas a pénz fogadására” – jelentette ki Abbász. Hangsúlyozta, hogy a Palesztin Hatóság pénzszükséglete annál is égetőbb, mert mintegy 160 ezer közalkalmazott még a márciusi illetményét sem kapta meg.

Képalá: Dzsamel Abu Szamhadana, akiből nem lesz főfelügyelő Fotó: Reuters

Comments are closed.