Népszabadság * Szita Szabolcs * 2006. április 22.
1944 tavaszára a nácik az európai zsidóság nagy részét koncentrációs táborokba zárták vagy legyilkolták. Csak Magyarországon élt jelentős számú zsidó közösség. Napjaikat a zsidótörvények, kirekesztő rendeletek és a munkaszolgálat nehezítette, de életük még nem forgott közvetlen veszélyben. A német megszállást követően azonban Sztójay Döme kormánya készségesen kiszolgálta a német követeléseket: március végétől ontotta a zsidóellenes rendeleteket. A hazai zsidóságot folyamatosan elszigetelték, „törvényesen” kifosztották.
Amstetteni akta „munkára bevetett” magyar zsidókról Adolf Eichmann SS-Obersturmbannführer az európai zsidóság tönkretételének és likvidálásának avatott szakértője volt. Száznál alig nagyobb stábja Magyarországon készséges partnerekre talált. Jaross Andor belügyminiszter, Baky László és Endre László államtitkárok szélsőséges zsidógyűlölők, németbarátok voltak. Minden eszközzel támogatták a magyar zsidók munkára való „áttelepítését”, Eichmann osztaga gyorsan, igen hatékonyan végezhette dolgát. 1944 júliusára a magyar vidékről 437 000 vétlen magyar állampolgárt brutális kegyetlenséggel deportáltak. A „célállomás” legtöbbször az auschwitz-birkenau-i koncentrációs tábor volt. A világ ekkora már megtudta, hogy a munkára „áttelepített” zsidók nagyobb részét a németek iparszerűen megölik, krematóriumokban hamvasztják el.
Nagyobb számú zsidóság Budapesten és közvetlen környékén maradt, a zsidó férfiak időleges menedéke a munkaszolgálat volt. Horthy Miklós kormányzó – a nemzetközi figyelmeztetések hatására – ekkor állíttatta le a deportálásokat.
Kavicsok a Hofamt Priel-i emlékmű körül az áldozatok neveivel Kép: Holocaust Emlékközpont
A német megszállás után a sokat tapasztalt cionisták szűk köre, elszánt fiatalok csoportjai kísérletet tettek az országban meghúzódott külföldi zsidók ezreinek és a hazai zsidóság egy részének megmentésére. A Zsidó Segély- és Mentőbizottság 1942-től a menekült zsidók segélyezésén, elhelyezésén, Palesztinába való kijuttatásán dolgozott. Feladata 1944-ben módosult, a magyar zsidókat is kellett segítenie. Küldetését nehezítette, hogy a cionistákat a magyar zsidóság hivatalos képviselői nem támogatták.
A Mentőbizottság Komoly Ottó mérnök és dr. Kasztner Rezső újságíró vezetésével sokat kockáztatott. Áprilisban felvette a kapcsolatot Eichmann tisztjeivel. Tudták, hogy többen korruptak. Pénzért emberéleteket lehetett náluk vásárolni, az egyenlőtlen alkudozás elhúzódott. A németek háborús veszteségeik pótlása, önmaguk mentése és haszonszerzés céljából hajlandók voltak Joel Brandot hatalmas váltságdíj megkaparintása ügyében Isztambulba utaztatni. (A Mentőbizottság tagjának a szövetségesekkel kellett volna kapcsolatot létesítenie, de az angolok letartóztatták.) A „vért áruért” tárgyalások egymillió zsidó kiváltásáról folytak. Az alkudozások idején a deportálások Magyarország területéről nem álltak le.
Különös történet volt, az SS intézkedésére összeállított hat magyar emberszállítmány sorsa. Az egyik megmenekült a biztos pusztulástól. Az ún. mintavonatra nagyrészt a Mentőbizottság által kiválogatott személyek kerültek fel. (A további tárgyalásokon az SS ezzel példálózott: hogy ugyanis a zsidók megfelelő ellenszolgáltatás fejében szabadon távozhatnak!) A vonat 1684 utasa részben gazdag üzletemberekből, tudósokból, cionistákból, közösségi vezetők családtagjaiból, részben fiatalokból állt. Június 30-án „kivándorlóként” utaztak el. Nyomasztó bergen-belseni táborélet után 1944 végéig két csoportban érkeztek Svájcba.
Az SS június végén öt vonatot Auschwitz-Birkenau helyett a Bécs melletti Strasshofba irányított. Mint kiderült a foglyok életét csak ideiglenesen kímélték meg, egy darabig tárgyalási alapul használták őket. Strasshof rendezőpályaudvara közelében ún. átmenő tábor állt. Bajáról 564, Debrecenből 6641, Szegedről 5239 és Szolnokról 2567 zsidót családostul deportáltak ide. Augusztusban 14 700 magyar foglyot tartottak nyilván, közülük 5972 Bécsben – 17 kerületben táborokba sorolva – végzett kényszermunkát. A gyermekeket is dolgoztatták.
8700-8800 alföldi deportált vidéki településeken robotolt. 1945 elején százakat több munkahely után Bergen- Belsenbe vagy Theresienstadtba szállítottak. Április 13-án Göstling a. d. Ybbsben az SS-ek 76 magyar zsidót gyilkoltak le, majd Randeggben közel százat.
Az SS bevételei gyarapítására az elhurcolt alföldi zsidók nehéz munkákat végeztek. Családostul lehetett őket munkára kiigényelni, ezzel a lehetőséggel számos helyi gazdaság, vállalat és szolgáltató élt. A kényszermunka idején az osztrák lakosság empátiája és segítőkészsége többek életét mentette meg. A magyar deportáltak helyzete 1945 februárjától fordult roszszabbra.
Több munkahely után április 25-én a főként debreceni zsidók egy csoportját a mai Alsó-Ausztriában található Persenbeugba szállították. A családokat a mauthauseni koncentrációs táborba kellett volna vinni, de az SS arról határozott, hogy helyben megöli őket. Május 2-án este a foglyokat a közeli Hofamt Prielbe vezényelték. Gépfegyverrel végeztek velük, a tetemeket benzinnel lelocsolták és felgyújtották. Másnap a település felszabadult.
A 223 áldozatot – 214 neve ismert – később tömegsírba helyezték, megmaradt tárgyaikat az utókornak megőrizték. A legyilkoltakat 1964. április 26-án ünnepélyesen újratemették, St. Pölten zsidó temetőjében leltek végső nyugalomra. A közelmúltban a személyes holmikat a Bécsi Izraelita Hitközség a budapesti Páva utcai Holocaust Dokumentációs Központnak adta át.
A mai Ausztria területén 22 000- 24 000 magyar zsidó haláláról van adatunk. A strasshofi deportálás kétezer-kétezerötszáz ártatlan honfitársunk életébe került. A május 3-án nyíló Páva utcai új időszaki kiállítás mementó, nekik állít emléket.
A szerző a Páva utcai Holocaust Emlékközpont vezető történésze
