Spanyolul „érezte” legújabb regényét a világhírű író, Jorge Semprún
Népszabadság * Dési András * 2006. április 22.
Kép: Kovács Bence A magyarokat mindig is különösnek tartotta, Budapesten járva nagyon meglepte, hogy itteni olvasóiban milyen frissen él még A nagy utazás. Pedig egy ősrégi – a szerző, Jorge Semprún megfogalmazása szerint történelem előtti -, 1963-ban született művéről van szó.
– A magyaroknak érezhetően különleges kapcsolatuk van ezzel a regénnyel, ami számomra ismeretlen okokból, talán a történelem miatt Magyarországon saját életet élt az elmúlt időben. Nekem is fontos ez a regény, hiszen az első, de ilyen erős olvasói kötődést másutt nem tapasztaltam még – mondta lapunknak adott interjújában a világhírű író, aki a Budapesti Könyvfesztivál díszvendége.
A nagy utazás születésére visszatekintve a nyolcvankét éves Semprún azt mondja: ha rögtön a második világháború után írta volna meg a deportálás és a buchenwaldi koncentrációs táborban szerzett fogolyélményeit, akkor az egy túlélő tanúvallomása lett volna. Vagy rosszabb esetben öngyilkosságba kergette volna a halálközeli állapotra való emlékezés. Ezért inkább a politikát, a Franco-rendszer ellen küzdő illegális mozgalmat választotta, az a múlt helyett a jövőről szólt ugyanis. Amint a politikai illúzió szertefoszlott, és szakított a Spanyol Kommunista Párttal, e gyökeres váltással a politikából átlépett az irodalomba, és megnyílt az írás lehetősége.
Kertész Imre Sorstalanság című regényéről szólva Semprún úgy véli: bár mindketten megjárták a náci koncentrációs táborokat, mégsem ugyanazt a történetet mesélik el. Auschwitz más világ volt, mint Buchenwald, ahol nem működtek gázkamrák, és a foglyokat a hadiüzemekben dolgoztatták.
Semprún rajongói jól tudják, hogy a Franco-rezsim ellen Fernando Sanchez álnéven harcoló író témáit az ellenállás, a deportálás és az illegális spanyol kommunista mozgalom élményeiből meríti. Így van ez legújabb regényével is, de a Húsz év, egy nap egyfajta premiernek is tekinthető. A Madridban született, de tinédzser korától Párizsban nevelkedett és eddig franciául író Semprún anyanyelvén, spanyolul írta. – Amikor spanyol fordításban olvastam a műveimet, a tökéletes fordítói munka ellenére mindig az a furcsa érzés kerített a hatalmába, hogy ez nem én vagyok, és én nem ezt írtam – mondja a számos rangos elismeréssel, köztük a német könyvszakma Békedíjával kitüntetett szerző, aki pár éve Párizsból Madridba költözött.
Azt sem tagadja, hogy franciául nem tudta volna úgy elmesélni ezt a spanyol polgárháborús történetet, mint Cervantes nyelvén. – Miközben a regényen dolgoztam, mindent – az ízeket, a szagokat – spanyolul éreztem – tette hozzá egy lebilincselő mosollyal.
Az Európai Unióban kulturális miniszteri poszt nem létezik ugyan, de Semprúnnak – aki Felipe Gonzalez spanyol szocialista miniszterelnök kormányában 1988-1991 között a kulturális tárcát irányította – egy ilyen képzeletbeli megbízatás alkalmat adna arra, hogy Európa igazi ereje, a kulturális sokszínűség mellett érveljen. – Bár Amerika fejlesztette a tökélyre, de Európa találta ki a regényt, a filmet és a repülőt – demonstrálta az „öreg kontinens” erejét. Három olyan dolgot, amivel időben és térben lehet – utazni.
