Forrás: Népszava

Oroszország pénteken megint azt hangoztatta, hogy korai szankciókról beszélni Iránnal szemben. „Előbb elemezni kell a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója, Mohammed el-Baradei jelentését, amelyet e hónap végén tesznek közzé” – mondta Szergej Kiszljak orosz külügyminiszter-helyettes egy moszkvai konferencián az Interfax szerint.

„Szankciókról csak azután lehet majd beszélni, ha olyan tények kerülnek napvilágra, amelyek bizonyítják, hogy Irán nem kizárólag békés célú nukleáris tevékenységgel foglalkozik” – mutatott rá Mihail Kaminyin, a moszkvai külügyminisztérium szóvivője.

„A jelenlegi helyzetben nem merül fel a szankciók kérdése” – mondta Nyikolaj Szpasszkij, az orosz nemzetbiztonsági tanács titkárhelyettese is, hozzátéve: „Oroszország még mindig komoly esélyt lát a diplomáciai megoldásra”.

Szpasszkij újólag elutasította azt az amerikai követelést is, hogy Oroszország állítsa le a dél-iráni atomerőmű építését. Egyben megerősítette, hogy Oroszország teljesíti a Tor-M1 légvédelmi rakéták szállításáról Iránnal aláírt szerződést.

Kiszljak megismételte, hogy az iráni atomproblémát főleg a NAÜ keretében kell megoldani. „A megoldást diplomáciai úton kell kutatni, s ennek fő eszközéül továbbra is a NAÜ-nek kell szolgálnia, mert nincs más olyan nemzetközi szervezet, amely hozzá fogható hatáskörökkel és szakértelemmel rendelkezne” – fejtegette.

Kiszljak a NAÜ-vel „szorosabb együttműködésre” biztatta Iránt, hogy idővel helyreállíthassa az atomprogramjába vetett bizalmat, és addig is az önálló urándúsítás befagyasztására ösztökélte.

Ali-Aszghar Szoltanijeh, Irán NAÜ-képviselője azt mondta, hogy az iszlám köztársaság hajlandó teljes mértékben együttműködni a NAÜ-vel, és kész feltárni nukleáris dossziéjának minden homályos részletét, de ragaszkodik békés célú atomkutatásainak folytatásához, amihez az iráni tudósközösségnek joga van. Szoltanijeh szerint a NAÜ vizsgálatai kimutatták, hogy Irán nem foglalkozik katonai célú atomtechnológiai kutatásokkal, s a többi államnak, köztük az Egyesült Államoknak tiszteletben kell tartaniuk az „atomellenőr” szervezet következtetéseit.

Lemondott Iránban tervezett útjáról a NAÜ főigazgatójának a helyettese – vált ismertté az osztrák főváros diplomáciai köreiben. Megfigyelők általános véleménye szerint Olli Heinonen iráni látogatásának a lemondása annak a jele, hogy a NAÜ figyelmezteti Teheránt: az iráni vezetés nem volt hajlandó azokra az engedményekre, amelyeket a nemzetközi szervezet kért tőle. Heinonen Mohamed el-Baradei kérésére a jövő héten utazott volna az ázsiai országba, hogy igyekezzék az iráni atomprogram folytatása nyomán kialakult feszült helyzetre megoldást találni.

KERETBE!!!

Célzottan likvidálni Ahmadinezsádot?

Izrael számára „egyre inkább ésszerűnek tűnő alternatíva” a Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök elleni merénylet – írja Amir Oren, a Háárec című jeruzsálemi napilap tudósítója a lap hétvégi mellékletében. „Figyelembe kell venni az iráni elnök azon kijelentését, hogy Izraelt le kell törölni a térképről” – fogalmaz a cikkíró, aki szerint az iráni elnök elleni merénylet jogosnak tekinthető, mivel az Izraelt fenyegető Ahmadinezsád egy „ketyegő atombomba”. „A regionális és nemzetközi stabilitást aláásó politikus eltávolítása valószínűsíthetően nagyobb mértékben növelné a stabilitást, mint amilyen kockázatokat jelentene” – írja a jeruzsálemi lap tudósítója.

Képalá:

„Nyilvánvaló jogunk van az atomenergiához” – állítják transzparensükön az iráni diáklányok Fotó: Népszava archív

Comments are closed.