Forrás: HVG

Gyurcsány Ferenchez képest látszólag félgőzzel kampányol Orbán Viktor, aki azonban fölös energiáit a Fidesz-aktivisták zártkörű trenírozásának szenteli. Ahhoz, hogy vasárnap ne a 2002-eshez kísértetiesen hasonló parlamenti alakzat jöjjön létre, valamelyik oldalnak a riválisánál sokkal sikeresebben kell mozgósítania.

„Fegyverbe!”, „Menjenek a zsidók!” – kiabálták néhányan a tömegből a körülöttük állók „igazuk van” biztatásától kísérve Orbán Viktor múlt csütörtöki monori kampánygyűlésén, amikor az ellenzék vezére arról szónokolt, mi történik, ha mégsem sikerül a második fordulóban a nemzeti oldalnak a kormányváltáshoz szerinte még szükséges hetven mandátumot megszereznie, illetve amikor az „MSZP kisöccsét”, az SZDSZ-t hozta szóba. Másnap reggelre a kisebbik kormánypárt monori elnöke, Dobos György házának a kapujára ismeretlenek horogkereszteket és „meghalsz” feliratot mázoltak. Gyújtó hangú beszédét aznap még két helyszínen – Ráckevén és Budaörsön -, szerencsére kevéssé lobbanékony közönség előtt ismételte meg Orbán, ami könnyű bemelegítésnek tűnik ahhoz képest, hogy a húsvét utáni négy napra 3100 kilométernyi korteshadjáratot, napi tucatnyi kampányrendezvényt és naponta egy nagygyűlést ígért.

Ám az Új tempó nevű mozgósító kampánnyal jókora lépéshátrányból indul a Fidesz. Az elmúlt hetet a párt lényegében elvacakolta az MDF vezetésének, jelöltjeinek és szavazóinak elcsábítására tett, időnként szalonképtelen kísérletekkel. Orbán Viktor csak az említett három Pest megyei településre mozdult ki, miközben riválisa, Gyurcsány Ferenc bejárta Nógrád, Vas, Veszprém, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron és Pest megye másfél tucat települését, többségüket az első forduló másnapján hipergyorsasággal megkötött visszaléptetési megállapodásnak köszönhetően a közös jelöltek mellett kampányolva, Kuncze Gábor SZDSZ-elnök társaságában.

A koalíciós pártok lendülete a második hétre is nagyobbnak látszott: Orbán kedden két megyében négy településen, Gyurcsány négy megyében nyolc helyszínen mondott beszédet – Dévaványán és Berettyóújfalun például mindketten felléptek. Az országot még húsvét előtt elborították az SZDSZ és az MSZP első fordulós voksokat megköszönő s a második menetben a koalíciós jelölt támogatására buzdító plakátjai, ezzel szemben a Fidesz transzparenseire nem sikerült mindenütt felragasztani a talányos „most csak Magyarország számít” feliratot. Gyurcsány két forduló közt vetített tévéreklámjait is a „nem akarunk bekopogni önhöz, de a szavazatára szükség van” formulára vágták át, míg Orbán – beszédeihez hasonlóan – legújabb spotjában is szükségállapot-bejelentősre vette a figurát.

Valószínűleg a hátralevő napokban sem változik a kampány koreográfiája. A koalíció pártjai önfeledten ünnepelnek, a táncoló-éneklő Gyurcsány refrénszerűen hajtogatja, hogy a választás nem harc, harcolni a gondok ellen kell, s pezsgő vagy bármi más nedű behűtésére biztatja a megjelenteket, a szocialista kampánygyűléseken kissé feszélyezettnek tűnő Kuncze pedig az iksz „belehúzására”. Orbán viszont rátesz egy lapáttal a depressziókampányra. Nem április 9-én dőltek el a dolgok az országban, hanem másnap, amikor nyilvánosságra kerültek a költségvetés adatai – fejtegette Pest megyei fellépésein Orbán, levonva a következtetést, hogy a szocialisták megtévesztéssel csalták ki a szavazatokat. Ha győznek, pénzhiányra hivatkozva el fogják adni a földeket, a kórházakat, fizetni kell az orvosi ellátásért, tömeges elbocsátások lesznek, gyengül a forint – sorolta a Fidesz vezére, aki ezt megakadályozandó most többet követel a híveitől, mint négy éve. Nemcsak még egy embert kell magukkal vinniük, hanem el kell menniük mindazokhoz a családtagjaikhoz, ismerőseikhez, kollégáikhoz, akik az első fordulóban másként döntöttek, akik otthon maradtak, akiket becsaptak.

Meglehet, csak csalóka látszat, hogy a Fidesz félgőzzel kampányol. Orbán Viktor kedden meghirdetett fellépései mellett megállt a Szegedtől 20 kilométerre fekvő Ásotthalmon, ahol a buszokkal odaszállított kétszáz Fidesz-aktivistának tartott zártkörű eligazítást. A mozgósítási feladat: vasárnap mindenkinek meg kell győződnie arról, hogy a személyre lebontva rábízott, jobboldali érzelműnek minősített választópolgárok elmentek-e szavazni, s ha nem, rá kell venni őket. A csongrádi 2. számú választókerületben az SZDSZ-MSZP-jelölt Sándor Klára és a Fidesz-KDNP-s Balogh László 46-46 százalékkal fej fej mellett végzett az első fordulóban. A vetélkedés az MDF, a MIÉP és a Centrum jelöltjeinek összesen 8 százalékáért folyik, valamint a mobilizálásért. A választókerület szegedi szavazóköreiben az SZDSZ-es, a vidéki településeken a fideszes jelölt kapott április 9-én lényegesen több voksot.Táltosodás folyamatban

Ám most aligha azon dőlnek el a dolgok, sikerül-e multilevel ügynökhálózatba szervezni a Fidesz híveit. Az eredmény megfordításának négy évvel ezelőttinél csekélyebb esélye is elúszni látszik azzal, hogy nem sikerült megállapodni a második fordulós együttműködésben az MDF-fel. Most nem kérnek belőlünk, ha győzünk, esetleg szóba állnak velünk – próbált ironizálni Orbán Viktor Budaörsön. A jelek szerint azonban az MDF nem csupán a választási küzdelemből vonta ki magát, vezetőinek nyilatkozatai szerint legfeljebb kívülről támogatnának egy kisebbségi kormányt. Sőt Herényi Károly frakcióvezető azt is kifejtette, mindkét nagy párt segítését elképzelhetőnek tartja ilyen módon.

Az MDF vezetése az elmúlt évek tapasztalatai alapján joggal értékeli halálos ölelésnek, a párt önállóságát veszélyeztető flörtnek a nagyobbik ellenzéki párthoz való bármiféle közeledést. Orbán Viktor ettől nem zavartatva magát, a múlt héten addig a szemfényvesztésig elment, hogy bejelentette, ha az az ára az MDF támogatásának, nem tekinti magát a Fidesz miniszterelnök-jelöltjének, sőt Bod Péter Ákos személyében egy úgymond közös miniszterelnök-jelöltet is elővarázsolt a kalapból. A fórum vezetése egyelőre ellenáll. Nem tiltja ugyan a második fordulóra állva maradt jelöltjeinek a visszalépést, de a visszalépőktől azt kéri, ne nevezzék meg, hogy a gesztust kinek a javára teszik.

A szóban forgó 46 jelölt közül lapzártánkig több mint harmincan tartottak ki amellett, hogy elindulnak a második fordulóban, a visszalépők egy része a Fidesz támogatására, a többiek a lelkiismeretük szerinti voksolásra szólították fel szavazóikat. Utóbbi megoldást választotta az MDF elnökségi tagja, Csáky András is, aki 9,21 százalékot szerzett a ceglédi választókerületben az első fordulóban. A Fidesz és a MIÉP jelöltjeinek 44,3 százalékához hozzácsapva ez valószínű jobboldali mandátumot jelent a koalíciós jelöltek 46,5 százalékával szemben, de végül az fog dönteni, kinek a hívei, milyen tömött sorokban, kire mennek el szavazni vasárnap. Egy nappal korábbi elhatározását megváltoztatva kedden bejelentette visszalépését Böröcz Miklós, az MDF 9 százalékot kapott szombathelyi képviselője is, arra hivatkozva, hogy ő eddig a kormányváltásért politizált. Az így felszabaduló konzervatív szavazatok a fideszes Hende Csaba javára billenthetik az első fordulóban az SZDSZ-MSZP jelöltjével döntetlenül végződött versenyt.

Továbbra sem látszik enyhülni azonban a kisebb ellenzéki párt vezetőire, jelöltjeire és szavazóira a Fidesz-MDF-mezőnyben levő társadalmi szervezetek részéről nehezedő nyomás. Az MDF három exelnöke – Für Lajos, Bíró Zoltán és Lezsák Sándor – folyamatosan kampányol az összefogás mellett: múlt csütörtökön a kecskeméti Református Gimnáziumban fideszes politikusok részvételével megtartott kampánygyűlésükön több felszólaló is előszeretettel nevezte az MSZP-t „bűnszervezetnek”, az országot végveszélybe döntő olyan „bandának”, amelyet „egy pszichopata vezet”. E kiszólások kapták a leghosszabban tartó, ütemes tapsot a mintegy kétszáz fős, zömében idősekből álló hallgatóságtól. A beszélgetést vezető Varga László, a kecskeméti református gyülekezet lelkész elnöke, Orbán Viktor személyes jó ismerőse vallási hasonlatokkal élt: a nagyhét utáni feltámadásra utalt, illetve úgy érvelt, Lezsák kitúrása az MDF-ből olyan, mintha a reformátusok megtagadnák Kálvint.

Az mindennek ellenére biztosnak tűnik, hogy a leendő parlamenti frakció tagjai Dávid Ibolya töretlen hívei, ez visszalépése dacára még Csáky Andrásra is igaz. Pártja élvonalának lázadásától tehát az elnök asszonynak nem kell tartania. A választmány túlnyomó többsége is kiáll a pártvezetés mellett, a visszalépések azonban azt sejtetik, további eróziónak lesz kitéve a párt, amit tovább erősíthet a Fidesz kampánya is.

A HVG számításai szerint a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a még nyitva levő 110 körzetben az áhított hetven helyett csak valamivel több mint ötven mandátumot tud megszerezni a Fidesz. Így az MSZP és az SZDSZ együtt 202 képviselői helyre is szert tehet, míg a Fidesz 172, az MDF 11 hellyel lesz kénytelen beérni. Ha Orbán Viktor a négy évvel ezelőttihez hasonlóan megtáltosodna, akkor is legfeljebb hatvan választókerületben van esélye felülkerekedni a második fordulóban, amivel megismétlődne a koalíció 2002-es néhány mandátumos győzelme. Ám ezúttal Gyurcsány megtáltosodása sem kizárt, ám még ez esetben sem valószínű, hogy az MSZP egyedül megszerezze a parlamenti mandátumok többségét.

Comments are closed.