Forrás: Népszava

Gianendra nepáli király pénteken bejelentette, hogy átadja a hatalmat a politikai pártoknak, és felkérte őket, hogy nevezzenek meg egy új miniszterelnököt. Az uralkodó, aki tavaly februárban ragadta magához a teljhatalmat, nem fejtette ki, hogyan képzeli el a hatalomátadás folyamatát. Ellenzéki politikusok első reakcióikban elégtelennek minősítették a bejelentést. A himalájai királyságban két hete zajlanak összecsapásokba torkolló, az uralkodó távozását követelő tiltakozó megmozdulások. Pénteken – figyelmen kívül hagyva a hatóságok által elrendelt kijárási tilalmat – több mint százezren tüntettek a főváros, Katmandu peremvárosi kerületeiben. Előző nap a rendfenntartó erők éles lőszerrel tüzet nyitottak az uralkodó önkényuralma elleni tiltakozókra. Legújabb adatok szerint legkevesebb 12-en meghaltak, több százan megsérültek a rendőri fellépésben. (MTI)

Ceausescu és a nemzetiségek

Nem csak azokat a bűnöket vizsgálják ki Romániában, melyeket a Ceausescu-rendszer a románok ellen követett el, hanem azokat is, melyeknek a kisebbségek – a magyarok, a zsidók és más népcsoportok – voltak az áldozatai – derült ki a pénteki bukaresti és erdélyi sajtóból. A kivizsgálás munkáját egy bizottság végzi majd, melyet Traian Basescu elnök hívott életre. Az előzmény az volt, hogy a múlt hónapban civil szervezetek felszólították az államfőt: határolódjon el a kommunista rendszertől. Basescu erre reagált egy, a kommunizmus romániai bűneit kutató bizottság létrehozásával. Annak, hogy megvizsgálják a kisebbségek ellen elkövetett bűnöket, aktuális poltikai jelentősége is van. A szélsőjobboldal ugyanis éppen a kisebbségeket – főleg a magyarokat és zsidókat – vádolja a „szekus” bűnök elkövetésével. (Népszava)

Lelőtték az-Zavahri munkatársát

A pakisztáni biztonsági erők tűzharcban megöltek egy feltételezett szaúd-arábiai terroristát, akiről a dél-ázsiai ország hatóságai vélelmezik, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat második emberének, Ajman az-Zavahrinek közvetlen munkatársa, harcostársa volt. Az afgán határ közelében fekvő Har város külterületén zajlott le a tűzpárbaj. A feltételezett terrorista kezdte a lövöldözést, amikor a biztonsági erők egyik közúti ellenőrzőpontján igazoltatás végett fel akarták tartóztatni a gépkocsiját. A lelőtt gyanúsított holttestét a teljes körű azonosítási eljárásrat bevitték egy pesavari kórházba. (MTI)

A párttagságot választotta a miniszter

Lemondott posztjáról pénteken Almazbek Atambajev kirgiz miniszter, miután megtagadta annak az elnöki utasításnak a végrehajtását, mely szerint kormányzati tisztségviselők nem lehetnek politikai pártok tagjai. „Keserűen tudomásul kell vennünk, hogy az államfői hatalommal való visszaélésnek és a hivatalnokok törvény felettiségének gátat szabó reformokat elhalasztották” – indokolta a továbbiakban elhatározását az ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter, mikor lemondását bejelentette. A szociáldemokrata politikus bejelentette, hogy részt vesz a liberális reformokat követelő, április 29-re tervezett ellenzéki megmozduláson. (MTI)

Kárpótolják a horvát katolikusokat

A horvátországi római katolikus egyház kártérítést kap az államtól a jugoszláv kommunista rendszer által kisajátított javaiért. Pénteki zágrábi médiajelentések szerint ilyen megállapodás született Ivo Sanader horvát miniszterelnök és Josip Bozanic bíboros, zágrábi érsek között. A klérus egy részének második világháború alatti együttműködése a fasiszta horvát usztasa rezsimmel ürügyül szolgált a titói Jugoszlávia kommunista hatóságainak a katolikus egyházi javak kisajátításához és az egyház elnyomásához. (MTI)

Bányászokat öltek Mexikóban

Két sztrájkoló bányász meghalt a rendőrökkel kibontakozott összecsapásban Mexikó középső részén, amikor a kivezényelt hatóságok igyekeztek kiszorítani a munkabeszüntetőket a bánya területéről – közölték helyi hivatalos személyiségek. A fővárostól 350 kilométerre délnyugatra Lazaro Cardenas fémbányájában kezdődött verekedésben legkevesebb 36 bányász megsebesült. A bányászok azért szállták meg a létesítményt, hogy ezzel tiltakozzanak az egyik szakszervezeti vezetőjük eltávolítása ellen. (MTI)

Hazudott az összevagdalt férfi

Alaposan visszaélt nemzettársai és a szerb demokraták szolidaritásával az a szabadkai magyar fiatalember, aki március végén azt állította: azért vagdosták össze az arcát és a kezét ismeretlen támadók, mert magyar. Most – mint a Magyar Szó című helyi lap is megírta – kiderült, hogy csak egy támadó volt, és a fiatalember azt nagyon is jól ismerte. Heroint vásárolt tőle, ám annak árából háromszáz euróval adós maradt. A támadásnak tehát nem nemzetiségi, hanem bűnügyi háttere van. Miután a fiatalember arról számolt be, hogy támadói tettük elkövetése közben magyarellenes szidalmakkal illették, még Borisz Tadics szerb elnök is szolidaritását fejezte ki. (Népszava)

Comments are closed.