Ahhoz, hogy megértsük az Orbán Viktor, illetve a polgári oldal elleni gyűlölethadjárat részleges sikerét, tisztában kell lennünk a honi médiaviszonyokkal. A posztkommunista politikával összefonódott sajtó szolgáltatja a muníciót a vádaskodáshoz. A Fidesz elnökével szembeni dühöt az váltja ki, hogy a diktatúra felszámolásának szimbólumává vált, és azóta is ellenáll mindenfajta visszarendezési kísérletnek.
Nálunk a nyugat-európai értelemben még ma sem alakult ki pártatlan sajtó, így az emberek a mibenlétét sem tudják definiálni. Egy mondás szerint a bolsevizmus akkor bukott meg a Szovjetunióban, amikor Moszkvába bevitték az első kiló banánt. Innentől ugyanis volt az embereknek összehasonlítási alapjuk, s nem voltak fogékonyak az „imperialista” luxuscikk elleni propagandára. Nálunk viszont a Kádár-rendszer pártirányítás alatt lévő sajtója után felüdülést jelentett még az is, ha a valóságos hírek legalább részlegesen megjelentek a nyomtatott és elektronikus médiában. A legjobb szakács az éhség. Így a lakosság abban a hiszemben van mind a mai napig, hogy valódi banánt eszik, silány déligyümölcspótlék helyett. Ha tehát egy kiemelkedő politikai személyiség, mint Orbán Viktor, nemtelen támadások kereszttüzébe kerül, a populáció jelentős része nem lát ebben kivetnivalót, mivel az eljárás semmi lényegesben nem különbözik attól, amelyet naponta tapasztalt a pártállam idején, amikor az emberek megmaradt vagyonát elkobozták, a másként gondolkodókat üldözték. 1956-ban a Magyar Rádióban bűnbánóan bemondták: hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal…, hogy a dicsőséges forradalom napjai után a szovjet fegyverek árnyékában ugyanúgy folytatódjon a metódus. Ma a több évtizedes domesztikáció és társadalmi fárasztás következtében, ha valakit támadnak éjjel, támadnak nappal, semmi szokatlant nem jelent a bevett vegzatúrában. Ilyen alaptalan vádak Orbán Viktorral szemben a diktatórikus hajlam, a befolyással való üzérkedés, az antiszemitizmus, a nem létező szélsőjobbal való kokettálás, az utcai politizálás s legújabban az alvilági kapcsolatok összezagyvált sejtetése.
A rendszerváltás után egy ideig az volt a legenda, hogy a sajtó csak azért támadja a polgári oldalt, mert éppen kormányon van, s ezzel bizonyítja függetlenségét. Aztán hamar kiderült, hogy a Horn-kormánnyal szemben már sokkal megértőbb húrokat pengettek a médiamunkások, hogy aztán ismét érvényesítsék kikiáltott pártatlanságukat az Orbán-kabinet megalakulása után. 2002-ben, a második MSZP-SZDSZ-koalíció hatalomra kerülésével azonban ismét új helyzet állt elő: a parányi kormánytöbbség miatt elementáris erővel vádolták az ellenzéket és annak vezetőjét, Orbán Viktort vezérelvűséggel, politikai szalámizással, sötétre festett ősrégi cégügyekkel. Az ok nyilvánvaló: csak erőteljes médiatámogatással lehetett késleltetni a halovány, erőtlen Medgyessy-kormány bukását. Felismerték, hogy a volt miniszterelnök az, aki integrálni képes a kormányképességét végig megőrző jobboldalt, ezért elsősorban őt kell diszkvalifikálni, eltakarítani az útból. Azért kellett létrehozni a Keller László-féle leszámolási államtitkárságot, hogy mindenkiben félelmet gerjesszenek, hiszen ha egy volt miniszterelnök tevékenységét kriminalizálhatják, mit várhat a hatalomtól a kisember. Ezt támasztotta alá az is, hogy a Széchenyi-tervet nem csupán megfojtották, de bosszút is álltak mindenkin, aki részese volt a fejlesztéseknek.
A tömegek egy történelmileg hiszékennyé formált szegmense sajnos vevő a tényekkel alá nem támasztott permanens vádaskodásokra, hiszen sem ideje, sem energiája nincsen a média közvetítette álvalóság ellenőrzésére. Elég, ha az olyan hívószavakat rögzítik a megdolgozandó publikum agyába, mint bánya, Fidesz-cégügyek, szőlő, hatalmi arrogancia, kirekesztés, s a kódolás bármikor előhívható.
Ezek a rétegek, amelyeket szokás a rendszerváltás veszteseiként aposztrofálni, az információhiányból és a kiszolgáltatottságból fakadóan fogékonyabbak a hazugságáriák hamis dallamaira, úgy mint megosztó személyiség, szélkakas, múltat akarja visszahozni, nulla kilométer átadott autópálya. Életviszonyaik fokozatos lerontása miatt nehéz olyan absztrakt fogalmakat hibáztatniuk, mint a rendszer- és gazdasági szerkezetváltás, így egyszerűbb, ha elégedetlenségüket konkrét személyiségek felé irányítják. Ezt az intenzív rosszkedvet kanalizálja az álbaloldali lakájsajtó „Orbán és csapata”, mint a korrupció és pokol földi helytartói felé. Minden hivatalos fórumon és médiacsatornán éreztetik az emberekkel, hogy maradék egzisztenciájuk érdekében jobban teszik, ha a Fidesz tájékán, nem pedig a kormányzó baloldalon keresik haragjuk levezetésének tárgyát. Tekintettel arra, hogy mindenki alapvetően szeret jó viszonyban lenni saját lelkiismeretével, egy idő után a beléjük plántált gyűlöletpotenciál öngerjesztéssel saját magát termeli újjá.
Látni kell, hogy az Orbán Viktor elleni – rendre a független bíróság által is kimondottan – alaptalan vádak nélkülöznek mindenfajta racionalitást. Elég, ha megnézzük, miként vélekednek az MSZP-rendezvények résztvevői a Fidesz elnökéről. A Hír TV-nek nyilatkozó egyik Gyurcsány-fan még az akasztást sem tartotta elvadult ötletnek az Orbán elleni szitokkönyvek alapján. Visszatérő motívum, hogy ha a tényekről kellene beszélniük a legtöbbször tájékozatlan embereknek, csak a homályos, a média által műgonddal beléjük ültetett szavakat képesek kibökni Orbán Viktor mefisztói legendáriumának integráns részeként, úgymint Sárazsadány, szőlő, villa, bánya. Hovatovább olyan érzésünk lehet, hogy a baloldal ad absurdum az Orbán család elemi lakhatási jogát is képes lenne megvonni, s egy másik földrészre, egy viskóba küldeni őket a szocialista közerkölcs védelmének humánus jegyében. De hát miért is kellene kárhoztatnunk a megtévesztett embereket, ha nem csupán a média, hanem egyenesen a politikai riválisok gerjesztik bennük a gyűlöletet, azt sugallva: Orbánnal szemben szabad a gazda, minden megengedett. Ezért is fordulhatott elő a rendszerváltás óta példátlan módon, hogy ismeretlenek levélben gyermekeiknek kutyatáp céljára történő ledarálásával fenyegették meg az Orbán házaspárt. Gyűlölködésből ötös – jellemezhetjük Kuncze Gábornak, a tévesen liberálisnak tartott szélsőbaloldali párt elnökének kirohanását. Ő is, Kóka János gazdasági miniszter is kifejtette: Orbánnak el kell tűnnie a közéletből. Ugyanő a közszolgálati (?) televízió tegnap reggeli adásában már azt feltételezte, hogy a Dávid Ibolya MDF-pártelnököt, illetve az OTP-t lejáratni akaró sms-ek mögött a Fidesz áll. Amikor egy baloldali hetilap munkatársa visszakérdezett: csak nem gondolja, hogy Orbán Viktor irányítja a háttérből ezeket az akciókat, Kuncze becsmérlően azzal tromfolta le a gyűlöletkórusból kilógó újságírót: „Akkor én önnek jobbulást kívánok.”
Lehetetlenség számba venni a politikai gyűlöletmarketing egész eszköztárát, amit a polgári kormány miniszterelnöke ellen felvonultatott a hatalma elvesztésétől rettegő nómenklatúra-utódgarnitúra. A közös vonás az, hogy előbb a médiában napvilágot lát egy légből kapott fantazmagória, azt ismételgetve a súlyos gyanú látszatát keltik, míg a harmadik fázisban már elég mint köztudomású tényre visszautalni. Európai demokratikus országban ezek az ordenáré inszinuációk csupán bulvárkacsának minősülnének. Nálunk azonban lehet méricskélni az ifjú Orbán házaspár egykori budapesti lakásának alapterületét, hátha letagadtak a spájzból pár négyzetcentimétert. S az MSZP-s vállalkozások, illetve alapítványok által működtetett napilapok nem félnek a nevetségessé válástól, mikor helikopterről készítenek kukkoló felvételeket az Orbán család házáról, azt vizslatva, vajon nem nagyobb-e a mérete az általuk megengedhetőnek tartottnál. De vizsgálnak ők mindent, a felcsúti és hegyaljai földektől, árkoktól kezdve a kapubejárókon keresztül a vagyonbevallások minden betűjéig, és nem érdekli őket, hogy a tisztázó bizottsági szereplések és a jogerős bírósági döntések után már komikussá válnak az újabb és újabb fiaskókkal. Nyilvánvaló, hogy a pártállamból átvett fárasztási technika erejében bíznak, amit Kádár János úgy fogalmazott meg az ÁVH-sok számára: minden eszközzel kell tudni ütni.
