Forrás: HETEK

Egy iráni terrorista csoport szerdán bejelentette, hogy muzulmán angol állampolgárokat toboroz azért, hogy Izraelbe utazva öngyilkos merényleteket kövessenek el izraeliek ellen – számolt be a londoni székhelyű Guardian brit lap.

Iráni fiatalok jelentkeznek öngyilkos merénylőnek

Mohamed Samadi a csoport szóvivője úgy nyilatkozott a Guardiannak, hogy támadásaik első számú célpontja Izrael lenne. „Minden zsidó embert célpontnal tekintünk, függetlenül attól, hogy civil vagy katona. Ez a mi földünk és ők rossz helyen vannak. Az már az ő dolguk, hogy családjaikat eltávolítsák a harcmezőről” – fejtette ki a terrorista szóvivő. Szerinte sok olyan muzulmán él Európában, akik vállalkoznának egy ilyen küldetésre.

„Teljesen megértem Angliát, Amerikát és a többi nyugati országokat, amikor gyanús elemekként kezelik az országukban élő muzulmán lakosságot. Nem ítéljük el ezért őket, hiszen mi abban hiszünk, hogy minden muszlimban meg van az a lehetőség, hogy bármikor a nyugattal szembeni bombává változzon.” – állította Samadi.

A csoport – melynek elnevezése: A Globális Iszlám Mozgalom Mártírjaira való Megemlékezés Bizottsága – erős támaogatást kap az iráni kormánytól, ugyanakkor független szervezet. A Guardian beszámolója szerint, a leendő terroristák európai útlevelekkel léptek volna be Izraelbe, turistáknak álcázva magukat. Samadi azt is kiemelte, hogy nagyon könnyű brit útlevélhez jutni, naponta több tucat iráni menekült kap útlevelet.

Ha tervük sikerül, esetük nem az első lenne, hiszen brit muzulmánok követtek már el öngyilkos támadást Izraelben. 2003 áprilisában két brit robbantotta fel magát egy tel aviv-i vendéglőben, három izraeli életet kioltva és sokakat megsebesítve. Akkor a két brit terrorista békeaktivistáknak álcázva jött át Ciszjordániai területéről Izraelbe.

Comments are closed.