A palesztin parlament négy tagja és egy miniszter az izraeli Legfelsőbb Bírósághoz akar fordulni, hogy akadályozza meg állandó jeruzsálemi lakos státuszuk megvonását. Az izraeli kormány a Hamász-tagok lakos-státuszának megvonásáról azután határozott, hogy a Hamász-vezette palesztin kormány képviselői „önvédelmi akciónak” minősítették a hétfői tel-avivi öngyilkos merényletet és ezáltal úgymond azonosultak a terroristákkal. A Hamász-képviselők azért kérik a Legfelsőbb Bíróság beavatkozását, mert szerintük az izraeli hatóságok nem tudják bizonyítani, hogy bármilyen törvényszegést követtek volna el.
A kelet-jeruzsálemi araboknak nincs izraeli állampolgárságuk s ennélfogva szavazati joguk sincs, de mint állandó lakosok igényt tarthatnak szociális juttatásokra és más segélyekre. A képviselők státuszának megvonása elvben jeruzsálemi lakóhelyük megtartását is illegálissá tenné. Szándékuk a Legfelső Bírósághoz fordulni egy különos paradoxra világít rá: a Hamász nem ismeri el Izraelt (erről épp tegnap nyilatkozott ismét Mahmúd az-Zahar palesztin külügyminiszter), mégis egy Izrael Állam által létrehozott intézmény segítségét kérik.
Az-Zahar tegnap néhány napon belül második diplomáciai kudarcát szenvedte el: miután az egyiptomi külügyminiszter „elfoglaltsága miatt” nem fogadta a múlt héten, tegnap Jordánia is lemondta az-Zahar tervezett látogatását. Az indokot azok a hírek szolgáltatták, amelyek szerint a Hamász titkos fegyver-raktárokat létesített Jordánia területén (a szervezet egyébként cáfolta a vádat). Kevés vígasz a Hamásznak, hogy Oroszország egy inkább jelképes, tízmillió dolláros segélyt ígért a palesztin kormánynak. Irán nagyságrendekkel nagyobb anyagi segélyt helyezett kilátásba. Yehuda Lahav (Tel-Aviv)
Képaláírás
Palesztin tüntetők Molotov-koktélt dobtak egy izraeli tankra Nábluszban Fotó: Reuters