Forrás: Népszava

Siker koronázta a Domino-BHSE vezetőinek azon törekvését, hogy telt ház várja a csapatot a szerdai Pro Reco elleni férfi vízilabda Euroliga-negyeddöntő visszavágóján a Kőér utcai uszodában. A meghirdetett kedvezményes jegyigénylési lehetőséggel 1100 szurkoló élt. A létesítmény maximális kapacitását figyelembe véve a szakosztály vezetősége kitette a „megtelt táblát”.

Az érdeklődők mindössze egy sms áráért válthattak belépőt a találkozóra, melyen a magyar bajnok háromgólos (11-8) hátrányból próbálja meg kiharcolni a Final Fourba jutást a Madaras Norberttel és Szívós Mártonnal felálló olasz gárda ellen. (Népszava)

Schumacher nem adja fel

Michael Schumacher, a Forma-1-es Ferrari pilótája azt mondta, hogy a világbajnokság igazából most, az európai futamokkal kezdődik számára, és harcba száll a vb-cím visszahódításáért. „A múlt héten végrehajtott tesztelések nagyon sikeresek voltak. A dolgok jól alakulnak: most kezdődik az igazi csata” – nyilatkozta a német szuperklasszis. Michael Schumacher elárulta: egy sereg újítást próbáltak ki, és bízik abban, hogy a vasárnapi, imolai futamon meglepi a vetélytársakat. (MTI)

A Utah elleni diadallal megnyerte a Délnyugati csoportot a címvédő San Antonio Spurs az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján. A szombaton kezdődő rájátszást így pályaelőnnyel kezdő texasiak 62. sikerükkel egyben klubcsúcsot állítottak be.

Eredmények:

Orlando Magic-Chicago Bulls 112-116

Toronto Raptors-Indiana Pacers 95-120

New York Knicks-Charlotte Bobcats 91-98

Boston Celtics-Cleveland Cavaliers 88-93

Milwaukee Bucks-Detroit Pistons 113-93

San Antonio Spurs-Utah Jazz 115-82

Denver Nuggets-Houston Rockets 83-86

Phoenix Suns-New Orleans Hornets 115-78

Golden State Warriors-Portland TrailBlazers 93-79

(MTI)

Pontos Guiness-rekord

Guinness-rekordot ért el Anat Draigor, minden idők legjobb izraeli női kosarasa, aki 136 pontot szórt egy harmadosztályú bajnoki mérkőzésen. A 46 éves, 1996-os visszavonulása óta első hivatalos meccsén szereplő klasszis a Hapoel Mate Yehuda-Elitzur Givat Shmuel találkozón remekelt, amelyet a hazaiak nyertek 158-41-re. „Csapattársaim és edzőim találták ki, hogy születésnapom alkalmából minden akciót rám játszanak. A félidőben 61 pontnál jártam, akkor kezdtem csak hinni az egészben” – mondta a különös találkozó után Draigor, aki a 90-es években a BSE és a Pécs ellen is játszott Ronchetti Kupa-mérkőzést, az 1991-es Eb-n pedig 8. lett a válogatottal. (Népszava)

A Bochum újra az elitben

A VfL Bochum egy évvel kiesése után visszajutott a német labdarúgó-bajnokság élvonalába. A Bochum éppen a feljutását már szombaton, a riválisok botlásával bebiztosító Alemannia Aachen 2-0-ás legyőzésével váltott tagságot a Bundesliga első osztályába. Érdekesség, hogy a Bochumnak élvonalbeli búcsúját követően sorozatban ötödször sikerült azonnal visszajutnia az elitkategóriába. (MTI)

Aranyos vb-labda

Bemutatta a németországi labdarúgó-világbajnokság július 9-i döntőjében használatos aranyozott labdát Franz Beckenbauer, a torna szervezőbizottságának elnöke. Hatvanhárom mérkőzésen a vb hivatalos, Teamgeist (Csapatszellem) névre keresztelt játékszerét használják, ám a berlini fináléban a modell egyedileg díszített változatát, azaz a Teamgeist Berlint vetik be. A német adidas cég által készített játékszerekből a 32 válogatott csapatonként negyven darabot kap, az aranyozott változatból pedig húszat biztosítanak az együtteseknek. A végső győztes megtarthatja a különleges labdákat, és a 2010-es dél-afrikai világbajnokságig minden hivatalos találkozóján használhatja azokat. (MTI)

Crosby a legifjabb százados

Sidney Crosby lett az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) történetének legfiatalabb 100 pontos játékosa. A Pittsburgh 18 éves újonca háromszor hozta társait helyzetbe az New York Islanders ellen, ezzel már 38 találatnál és 62 gólpassznál tart. Már csak egy játéknap van hátra az alapszakaszból, s a rájátszás helyei már mindkét főcsoportban elkeltek. Nagy különbség ugyanakkor, hogy míg Nyugaton már a playoff első körének párharcai is kialakultak, addig Keleten erről csak az utolsó forduló dönt.

Eredmények:

Pittsburgh Penguins-New York Islanders 6-1

Washington Capitals-Atlanta Thrashers 6-4

Detroit Red Wings-Dallas Stars 3-2

Edmonton Oilers-Colorado Avalanche 4-2

San Jose Sharks-Los Angeles Kings 0-4

Anaheim Mighty Ducks-Calgary Flames 4-3

(MTI)

Comments are closed.