Izraelben fokozott készültségbe helyezték a rendőrséget, mert a kormány attól tart, hogy folytatódnak a palesztin terrortámadások.
Tel-Avivban hétfőn kilenc ember halt meg, 60-an megsebesültek a régi buszpályaudvar közelében elkövetett öngyilkos merényletben.
A környéken nagy volt a tömeg, mert a zsidó húsvét, a pészah miatt sokan keltek útra Izraelben.
Ehud Olmert kijelölt izraeli miniszterelnök azt mondta: a szükséges módon válaszolnak majd a merényletekre.
A tel-avivi támadás volt az első öngyilkos merénylet azóta, hogy a Hamász két és fél héttel ezelőtt átvette a palesztin területek kormányzását.
Az akciót két radikális palesztin szervezet is magára vállalta. Az egyik nyugati hírügynökséget az Al-Aksza Mártírjainak Brigádjai, az izraeli rádiót pedig az Iszlám Dzsihád nevében hívták fel; mindketten azt állították, hogy csoportjuk szervezte meg a merényletet.
Fokozott készültséget rendeltek el a Ben Gurion repülőtéren is, miután a Moszkvába tartó járat, a pilóta által hallott „gyanús zaj” miatt visszafordult Tel-Avivba. Végül a gép biztonságosan landolt.