A katolikus egyházfőt csaknem százezren hallgatták a vatikáni Szent Péter téren
A világ népei, kultúrái és vallásai közötti békés együttélésre hívott fel a pápa a Szent Péter-székesegyház erkélyéről a húsvétvasárnapi mise után elmondott urbi et orbi (a városhoz – Rómához – és a világhoz intézett) üzenetében.
Az atomenergiáról is szót ejtett (fotó: Reuters – Osservatore Romano)
A katolikus egyházfőt csaknem százezren hallgatták a vatikáni Szent Péter téren. A pápa – aki aznap töltötte be a 79. életévét – előzőleg első húsvétvasárnapi miséjét tartotta a Szent Péter téren. A hatvanöt ország 102 televíziója által közvetített urbi et orbi üzenetében a katolikus egyházfő Krisztus feltámadásának örömünnepén aggodalmát fejezte ki a világ gondjai miatt, főként Afrikában, a Közel-Keleten és Latin-Amerikában. „Találjon valamennyi fél békés megoldást az atomenergiával kapcsolatos nemzetközi válságra, komoly és becsületes tárgyalások révén” – kérte, egyértelműen Iránra utalva, amely a múlt héten jelentette be, hogy urándúsítás révén nukleáris hatalommá vált.
A pápa védelembe vette Izraelnek a létezéshez való jogát, s egyben határozottan állást foglalt a palesztin állam megteremtése mellett is.
„A nemzetközi közösség, amely megerősíti Izraelnek a békés létezéshez való igazságos jogát, segítsen abban, hogy a palesztin nép leküzdje jelenlegi bizonytalan életkörülményeit, és tovább haladjon egy olyan állam építése felé, amely valóban az övé” – mondta a pápa.
A katolikus egyházfő aggodalmát fejezte ki a terrorizmus miatt, ezt már több alkalommal megtette, amióta II. János Pál pápa tavaly áprilisi halála után a pápai trónra lépett. „Erősítsék a nemzetek és a nemzetközi közösség vezetői a fajok, kultúrák és vallások közötti békés együttélés elérésére irányuló akaratukat, hogy megelőzzék a terrorizmus veszélyét” – mondta XVI. Benedek.
A pápa azt kívánta, hogy az olaszok leljék meg „derűs nyugalmukat” és a „nemzeti egyetértést” Olaszország e nehéz pillanatában. Öt nappal a parlamenti választások után Olaszországban továbbra is a távozó kormányfő, Silvio Berlusconi által megkérdőjelezett szavazatok újraszámlálásának eredményére várnak.
Irakkal kapcsolatban a pápa kérte, hogy „a béke végül győzedelmeskedjen az erőszak felett, amely könyörtelenül szedi tovább áldozatait”. A katolikus egyházfő azért könyörgött, hogy Krisztus hozzon enyhülést és biztonságot Afrikának, különös tekintettel a nyugat-szudáni Darfúr tartományra, ahol „a humanitárius helyzet sokáig már nem fenntartható”. A pápa 62 nyelven mondta el hagyományos áldását, magyarul annyit mondott: „Krisztus feltámadott, alleluja.” II. Alekszij, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája üdvözölte húsvét alkalmából XVI. Benedek pápát és a más keresztény vallások vezetőit.
MTI