NOL * Kőműves Anita * 2006. április 18.
Legtöbben a boldogulás miatt hagyják el őseik kommunikációs eszközét, hiszen világnyelvvel könynyebb a továbtanulás, a későbbi elhelyezkedés.
Az ír tengeren található, budapestnyi méretű Man-sziget ősi nyelvének, a manxnak utolsó anyanyelvi beszélője, Ned Maddrell már több mint harminc éve meghalt. Azok azonban, akik valamilyen szinten megtanulták a nyelvet, most óriási erőfeszítések árán próbálnak abba életet lehelni. Néhány szülő nemcsak saját anyanyelvén, angolul beszél gyermekéhez, hanem manxul is, amelyet csak később, az iskolában tanultak meg. Céljuk, hogy felnőjön egy generáció, amelynek anyanyelve újra a sziget ősi nyelve. Néhány éve elindult az első, kizárólag manx nyelvű általános iskolai osztály is.
Ez azonban csak egy, remélhetőleg szerencsésen végződő történet a több ezer közül. A világon ma használt hatezer nyelv fele a nyelvészek szerint veszélyeztetett, még ebben az évszázadban el fog tűnni. Az UNESCO adatai szerint kéthetente kihal egy nyelv.
Egy nyelvet nemcsak akkor fenyeget kihalás, ha már nagyon kevesen beszélik. Egy csupán százfős közösség nyelve élőnek tekinthető, ha azt a gyerekeknek is átadják. Azonban egy több tízezer beszélővel rendelkező nyelv is gyorsan kihalhat, ha a fiatalok nem hajlandók használni. Nyelvek a történelem során folyamatosan tűntek el, járványok, háborúk, népek érintkezése és összeolvadása miatt. Ma leggyakrabban gazdasági okai vannak. Indonézia szegényebb vidékein például a könnyebb boldogulás reményében térnek át sokan az ország többségi nyelvére.
Szakértők egy csoportja szerint ez így is van rendjén. A globalizáció a nyelvi sokszínűség ellensége: minél kevesebb nyelvet használnak az emberek, annál olcsóbbá válik például a kereskedelem. Melyik nemzetközi multicég ne álmodna arról, hogy minden piacán ugyanazon a nyelven reklámozhat, vagy hogy tolmács nélkül kommunikálhat az összes alkalmazottjával?
A másik nézőpont szerint minden egyes nyelvvel, amely eltűnik, az emberiség kultúrájának és történetének felbecsülhetetlen értékű darabja veszik el. Egy nyelv azonban önmagában is érték. Tükrözheti például beszélőinek egyszerű életmódját, mint az egyik pápua új-guineai nyelv, amely alig száz szót használ. Ennek ellenkezőjére példa az északnyugat-indiai boro nyelv, melyben külön kifejezés létezik arra, ha valakit szívből szeretünk, arra, ha csak színleljük a szerelmet, és arra is, ha utoljára szeretünk.
Számos program indult a veszélyeztetett nyelvek megmentésére, melyeket legtöbbször egyetemek nyelvészeti tanszékei fognak össze. Ők végzik a munka első fázisát, a hangok, szavak és a nyelvtan feljegyzését. Az újjáélesztés, népszerűsítés már inkább kulturális-politikai feladat. Az évszázadokig csak írásban létező héber felélesztése a sikertörténetek egyike. Eliezer Ben-Yehuda erőfeszítéseinek köszönhetően az újhébert ma már több mint hétmilliónyian beszélik, főként Izraelben. Az ír nyelv, a gael fellendítésére tett kísérlet azonban egyelőre úgy tűnik, kudarcba fulladt. Az önálló Írország megalakulásakor, 1922-ben a kormányzat és a hivatalok nyelve az angol maradt, és azok is annak használatára kényszerültek a mindennapokban, akik családjuk körében a gaelt beszélték. Ma már tizedannyian beszélik folyékonyan, mint száz évvel ezelőtt. Sokak szerint az sem használt a népszerűségének, hogy kötelező tananyag az iskolában – a fiatalok majdhogynem menekültek előle.
Lehetséges, hogy az oktatás helyett a gael esetében is a gazdasági szempontok lesznek döntőek, mint ahogyan az Walesben is történt. Ott az indonéziai példával pontosan ellentétes folyamatok játszódnak le, ugyanis egyre jövedelmezőbb az ősök nyelvének ismerete. Egyre több walesi vállalkozó jön rá ugyanis, hogy ha alkalmazottai beszélnek walesi nyelven, az új ügyfeleket hozhat, segít új piacokat szerezni, sőt: a cég imázsának is jót tesz.
