Forrás: Népszava

Irán több tízezer fős sereget állított össze öngyilkos merénylőjelöltekből, akiket brit, amerikai és izraeli célpontok ellen vezényelne a nukleáris létesítményeit érő katonai csapás esetén – írta a The Sunday Times. A vezető brit vasárnapi lap iráni hivatalos forrásokból származó értesülése szerint már 40 ezer kiképzett önrobbantó áll készen a bevetésre.

Az alakulat fő ereje a Forradalmi Gárdán belül jött létre, Mártíromságot Keresők Különleges Egysége néven. Az egység már meg is mutatta magát, amikor a múlt hónapban, egy katonai parádén, olajzöld egyenruhában, robbanószerrel megrakott övekkel és magasba tartott detonátorral vonultak fel – áll a brit lapban.

Hasszán Abbászi, a Forradalmi Gárda stratégiai tanulmányi intézetének vezetője egy beszédében – amelynek hangfelvétele eljutott a The Sunday Timeshoz – azt mondta: eddig 29 nyugati célpontot azonosítottak. A kijelölt amerikai és brit „érzékeny pontok” közül néhány Irakban van, közel az iráni határhoz – mondta Abbászi. Az iráni vezető közölte, hogy „Nagy-Britannia pusztulása” a Forradalmi Gárda napirendjén szerepel.

Egy iráni radikális csoport, a Bizottság a Mártírok Megdicsőüléséért vasárnap bejelentette, hogy sikerült 55 ezer önkéntest toboroznia, akik készek részt venni öngyilkos merényletek elkövetésében. A szervezet képviselője szerint ugyanakkor egyelőre szimbolikus jellegű lépésről van szó.

Comments are closed.