Kőrösi Zoltán új regényéről
Népszabadság * Varga Lajos Márton * 2006. április 18.
A könyvfesztivál egyik sikerkönyvének ígérkezik a most József Attila-díjjal kitüntetett Kőrösi Zoltán Kalligramnál megjelent új regénye. A címe: Milyen egy női mell? Hazánk szíve. Ma délután négykor mutatják be az Írók boltjában.
A címválasztásról szólva Kőrösi Zoltán arról beszél, hogy boldognak és szerencsésnek érzi magát, mert a regénye a legfontosabbról, a szerelemről beszél. Ritka pillanat egy író életében, hogy a szó szoros értelmében megkeresi őt egy regény témája. Előző könyve, a Budapest, nőváros olvastán sokan szólították meg őt, hogy Budapestről, a városról beszélgessenek. Így történt, hogy egy olvasója levélben írt neki az életéről, a családjáról, s a levélváltást hamarosan személyes találkozás is követte. A hosszú beszélgetésekből aztán nemcsak egy fordulatos élet- és családtörténet, de lassan-lassan egy lenyűgöző, titkos szerelem története is kibontakozott.
Tulajdonképpen ez a szerelem, ennek a szenvedélynek a története a regény alapja, mondja Kőrösi Zoltán. Egy önmagát kétely nélkül és boldogan feláldozó nő története, egy magával ragadó sors, amely összefonódik más asszonyok történetével, szerelmeivel, életével. A regény ráadásul a klasszikus családregény megújítását kísérli meg: mintegy kétszáz év magyar történelmét meséli el vágyakon és csalódásokon, boldogságokon és szenvedéseken át. Egy Pest-Budára vándorló galíciai zsidó család, egy dunai tutajon egészen Baranyáig lehajózó morvaországi német telepes család sorsa és egy alföldi parasztcsalád története olvad össze szerelmekben, háborúkban, hétköznapokban.
Igen, bólint a kérdésre Kőrösi Zoltán, a történetek és cselekmények túlnyomó része valóságos élettörténeteken alapszik. Ez is magyarázhatja a regény sűrűségét: az, hogy a sorsok egybecsengéseit, apró részleteit, motívumait használhatta fel. Aztán a nyelv teremtő erejéről és működési módjáról elmélkedik: arról, ahogy éveket, évtizedeket átugorva simítja össze az eseményeket, hogy aztán a szüntelen áramlásban váratlanul megnyisson és kibontson egy-egy állóképet. Szakasztott, mint az emlékezet.
Más kérdés, mosolyog Kőrösi Zoltán, hogy a valóban megtörtént dolgok tűnnek olykor a legregényesebbnek, az pedig, ami az írói képzelet szüleménye, talán nagyon is valóságosnak hat. Milyen a kenyeresláda íze a kenyérben? Milyen a jegeskocsi után a macskakövön csillogó jégszilánk? Milyen a beszakadt Angyal utcában egy szovjet harckocsi? Milyen egy női mell? Én tudom – mondja, hogy hol lakik Magyarország szíve, s azt is tudom, hogy ebben a regényben benne rejlik a válasz, és boldog vagyok, ha megtalálja az olvasóit.
