Egy iráni radikális csoport bejelentette, hogy 55 ezer önkéntest toboroztak különböző öngyilkos merényletek végrehajtásához.
A Bizottság a Mártírok Megdicsőüléséért nevű szervezet képviselője közölte: a támadásoknak Izrael és a nyugati hatalmak, valamint az iráni-iraki határ közelében lévő amerikai-brit haderő lesz a célpontja.
Irán a palesztinokat segélyezi
Ötvenmillió dollár segélyt ad Irán a pénzhiánnyal küzdő Palesztin Hatóságnak. Az iráni külügyminiszter bejelentése szerint az összeget a nyugati segélyek pótlására ajánlották fel. Manusehr Mottaki Teheránban azt kérte az iszlám országoktól, hogy segítsék a Hamász vezette új palesztin kormányt. Korábban az Egyesült Államok és az Európai Unió leállította a közvetlen kifizetéseket a Palesztin Hatóságnak, mert a radikális Hamász elutasította, hogy elismerje Izraelt és hogy lemondjon az erőszakról. Eközben Izrael befagyasztotta a Palesztin Hatóságnak járó vám- és adóbevételek kifizetését, amelyek összesen mintegy ötven millió dollárt tennének ki.