Éles támadást intézett a Hamász Mahmúd Abbász palesztin elnök ellen, akit azzal vádolt, hogy „arab és nemzetközi körök közreműködésével” meg akarja fosztani a Hamász-vezette palesztin kormányt minden fontosabb jogkörétől. A Hamász Gázában terjesztett szórólapja megemlíti, hogy az elnök megbízottjai vették át az ellenőrzést a határátkelőknél és megfosztották a kormányt bevételi forrásaitól.
Iszmáil Haníje miniszterelnök, aki öt arab országot magában foglaló körútra indult tegnap, hogy anyagi támogatást szerezzen a Palesztin Hatóságnak, kijelentette: a nyugati anyagi támogatások megvonása „nem fogja megtörni a palesztin népet, amely – ha kell – olajbogyóval és sóval is megelégszik”. Mahmúd Abbász ebben a kérdésben is más hangnemben nyilatkozott. Ő is segítséget kért, mégpedig VI. Hasszán marokkói királytól – aki az Arab Liga „Jeruzsálem bizottságának” elnöke – és kijelentette, hogy a mostani gazdasági és politikai helyzet a palesztin területeken „hamarosan belső robbanáshoz vezethet, amely senkinek sem fog használni”. A hírek szerint Marokkóban május elején Hasszán király védnöksége alatt magas rangú izraeli és palesztin vezetők titkos találkozására kerül sor.
Jerikóban meggyilkolták Muhammad Abu Hawa 40-éves kelet-jeruzsálemi lakost, akit azzal vádoltak, hogy zsidóknak adta el jeruzsálemi házát. A gyilkosságért a Fatah mozgalom katonai szárnya vállalta a felelősséget. Abu Hawa tagadta a vádat – állítása szerint házát egy jordániai arabnak adta el és tőle vették meg a zsidó telepesek. Az izraeli hadsereg 48 órán belül másodszor hatolt be Gázában palesztin területre, hogy eltávolítsa az elválasztó fal közelében elhelyezett robbanóanyagot. Feladatuk teljesítése után a katonák visszatértek izraeli területre. Yehuda Lahav, Tel-Aviv