Forrás: hirszerzo.hu

2006. április 14. 12:05

Meglehetősen furcsa ötlettel állt elő Líbia diktátora, Muammar Kadhafi. A politikus szerint a muzulmánoknak meg kellene engedni, hogy keresztények és zsidók is meglátogathassák a mekkai szent mecsetet.

A szent mecsetbe az iszlám törvényei szerint eretnekek vagy tisztátalanok nem mehetnek be. Kadhafi szerint azonban a keresztények és a zsidók valójában nem tartoznak egyik csoportba sem, hiszen ők is hisznek Istenben. A politikus egyenesen arra kértem a muzulmán vezetőket, hogy engedjék George Busht imádkozni a szent mecsetben.

„Ha viszont tisztátalannak tartják, akkor miért barátkoznak és étkeznek együtt vele?” – tette fel a költői kérdés a líbiai vezér. A bejelentés súlyát növeli, hogy a diktátor ezt a Malin Mohamed születésnapja alkalmából szervezett nemzetközi rendezvényen mondta.

A bizonyos logikát mutató, de mégis furcsa kijelentésre a jordániai muzulmán vezetők már reagáltak is. „Hozzászoktunk már, hogy Kadhafi elnök olyan kijelentéseket tesz, amilyet kedve tartja. Ő is pontosan tudja, hogy az iszlám törvényei szerint a szent mecsetbe keresztény és zsidó nem léphet be” – áll a vallási vezetők közleményében.

A vallási elöljárók azt is hozzátették, hogy alighanem politikai szándék van a bejelentés mögött, hiszen közismert Líbia és a Mekkának otthont adó Szaúd-Arábia rossz viszonya.

A Shake rovat híreit a Spicy Press Hírügynökség szolgáltatja.

Comments are closed.