Forrás: NOL

NOL * Népszabadság Online * 2006. április 12.

Oroszország mindenféle urándúsító tevékenység leállítására szólította fel Iránt, beleértve a kísérleteket is.

A moszkvai külügyminisztérium szerdán aggodalommal fogadta Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnöknek azt a bejelentését, amely szerint Iránnak sikerült az atomerőművekben való használhatóság szintjéig uránt dúsítania, létrehoznia a fűtőanyag-előállítás teljes nukleáris ciklusát.

Moszkvában ezt a bejelentést a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) döntéseivel és az ENSZ Biztonsági Tanácsának elnöki nyilatkozatával ellentétes, helytelen irányba tett lépésként értékelik – mutatott rá Mihail Kaminyin orosz külügyi szóvivő, aki egyben támogatásáról biztosította Mohamed el-Baradei NAÜ-főigazgató, csütörtökön esedékes iráni misszióját, és kifejezte reményét: Irán megszívleli a nemzetközi közösség aggodalmait, és lépéseket tesz a NAÜ dokumentumainak gyakorlati végrehajtására.

Ezek magukba foglalják a felhívást mindenféle urándúsító tevékenység leállítására, beleértve a tudományos kísérleteket is – toldotta meg Kaminyin az ITAR-TASZSZ szerint.

Izraelt aggasztja Teherán bejelentése

Izrael és az egész világ számára aggasztónak minősítette szerdán az izraeli vezérkari főnök azt a keddi teheráni bejelentést, mely szerint Iránnak sikerült urániumdúsítást végrehajtania.

Dan Haluc tábornok az izraeli katonai rádiónak nyilatkozva úgy vélekedett: egy nukleáris erővel rendelkező Irán fenyegetést jelent az egész szabad világ számára. Az izraeli vezérkari főnök szerint a bejelentés önmagában is „jelentős lépés” az iráni nukleáris programban, ugyanakkor úgy értékelte, még idő kell ahhoz, hogy Irán igazi atomerővel rendelkezzen.

Arra a kérdésre, hogy Izrael fontolóra vesz-e egy megelőző katonai csapást Irán ellen, Haluc azt felelte, hogy a nemzetek közösségének kell megpróbálnia leállítani az iráni atomprogramot. Ugyanakkor nem zárta ki a katonai megoldás lehetőségét sem. Izrael ehhez a lépéshez folyamodott még 1981-ben, amikor lebombázott egy Bagdad közelében épülő iraki atomreaktort.

Ámosz Jadlin tábornok, az izraeli katonai hírszerzés főnöke a Jediót Ahronót című, nagy példányszámú napilapban szerdán nyilatkozva annak a véleményének adott hangot, hogy Irán három éven belül atomfegyverhez juthat. Hozzátette: Izraelt nem érte váratlanul a bejelentés, amely „új kihívást” jelent a világnak. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy szerinte a nyilatkozat „manőver” is lehet, amelynek célja meggyőzni a világot: feleslegessé vált minden külső nyomás, mivel az iráni urániumdúsítás befejezett ténnyé vált. Golamreza Agazadeh, az iráni atomenergiai hivatal vezetője kedden az iráni állami televízióban jelentette be az urániumdúsítás sikerét, majd Mahmúd Ahmadinezsád elnök ugyancsak televíziós nyilatkozatban közölte, hogy Irán „csatlakozott a nukleáris erővel rendelkező országok klubjához”.

Irán visszautasította az orosz felszólítást

Visszautasította Irán szerdán azt az orosz felszólítást, hogy hagyjon fel urándúsító tevékenységével, mondván, nem tudja leállítani atomprogramját. „Az iráni nukleáris program olyan, mint egy vízesés. Nem lehet megállítani” – jelentette ki egy magas rangú iráni tisztségviselő, aki kérte neve elhallgatását.

Irán kedden bejelentette, hogy sikerült urándúsítást végrehajtania, és az így nyert dúsított urán alkalmas erőművek fűtőanyagának. A bejelentés kiváltotta a nyugati hatalmak tiltakozást, az ENSZ Biztonsági Tanácsa még kedden, Oroszország pedig szerdán a szóban forgó tevékenység beszüntetésére szólította fel Teheránt. (MTI)

Comments are closed.