A világ legmagasabb épületét a világ legalacsonyabb béréért építik vendégmunkások ezrei Dubaiban. Miközben Irak a polgárháború szélére sodródott, Irán pedig nukleáris programjával van elfoglalva, addig a szomszédos Dubaiban és Szaúd-Arábiában már készülnek az olaj utáni világra.
Fotó: Reuters
A Forbes magazin beszámolója szerint az építőmunkások fellázadtak Dubaiban, mivel úgy vélik, hogy hazájukban, Indiában is keresnének annyit, mint a távoli Arab Emirátusokban, ahol átlagosan napi öt dollárért robotolnak. A helybéliek a vendégmunkások által végzett munkák zömét lenézik, ezért Szaúd-Arábia és Dubai gazdasága is erős függésbe került a külföldi vendégmunkásoktól. Ha egy fiú Dubaiban betölti a tizenkettedik életévét, közel háromezer dolláros havi fizetést kap az államtól, amiért persze nem kell dolgoznia, tizennyolc évesen pedig lakás jár neki. Az 1,2 millió állampolgár nem fizet adót, ingyenes az oktatás és az egészségügyi ellátás. A vendégmunkások ezzel szemben nem is álmodhatnak állampolgárságról, nekik minden szolgáltatásért fizetni kell. Egy indiai munkás napi öt dollárjából a felét hazaküldi családjának, és a fennmaradó két és fél dollárból tengeti életét, ugyanakkor részese lehet a világ legmodernebb városépítésének. Dubaiban egyedülálló monumentális építkezési beruházásokat fejeztek be az elmúlt években, de a jelenleg folyó megaberuházások ezeken is túltesznek. Az emírek megkívánták Róma, Párizs, London és New York dicsőségét, és ezekhez hasonló volumenű, modern világvárost építenek.
Az arabok a maguk módján a Vörös-tengert is szárazfölddé változtatják, ahogy hajdanán a Mózes vezetésével Egyiptomot elhagyó izraeliták. A „módszer” kicsit más, de az eredmény itt is látványos, ugyanis mesterséges szigeteket építenek a tengerbe. A Palm szigetcsoport számtalan kis része egy hatalmas pálmát formáz, amely a világűrből is jól kivehető. Akkora sikere van az itt épülő luxusingatlanoknak, hogy a beruházást háromszor kell megismételni, azaz három pálma lesz. Olyan hírességek is sorba álltak luxusvillákért, mint David Beckham.
A World szigetcsoport pedig 1,8 milliárdos beruházással a világ földrészeit, városokat formáz szigetként a tengerben. A tengerre épülő luxushotelekkel, szórakoztatóközpontokkal ellátott szigetcsoportok a világ legnagyobb építőipari beruházását jelentik napjainkban. Az Emirátusok büszkesége, a világ legmagasabb szállodája, a vitorla formájú Burj al Arab magasabb az Eiffel-toronynál. Ezzel azonban nem elégedtek meg az emirátus vezetői, ezért már javában folyik a világ legmagasabb épületének, a hétszáz méter feletti Burj Dubainak az építése, már ha a munkások nem sztrájkolnak.
A WTC-tornyok lerombolása után újra felhőkarcoló-építési lázban ég a világ. A legmagasabb toronyházak a távol-keleten épülnek manapság, de Dubai ezeken is túltesz. New Yorkot szegény bevándorlók építették a 19. és 20. században. Jórészt nincstelen ír betelepülők építették fel Manhattant, és kínai munkások dolgoztak az amerikai vasútépítéseken. Ők azonban reménykedhettek abban, hogy gyermekeik már élvezhetik azt a jólétet, amiért ők keservesen megküzdöttek, sőt akár részvényeseivé is válhatnak az építtető vállalatoknak. A közel-keleti vendégmunkások erről nem is álmodhatnak, állampolgárságot ugyanis nem kapnak, és az általuk épített épületekbe se ők, se gyermekeik nem nyernek majd bebocsátást.