Népszabadság * Dunai Péter * 2006. április 11.
Jelenleg az USA-nak mintegy 50 B61-11-es „bunkerbontója” van. Romboló ereje 0,3-340 kilotonna között szabályozható, azaz, beállítástól függően „mini”, vagy hagyományos, a hirosimai bombánál mintegy 25-szörösen pusztítóbb. Katonai szempontból a bunkerbontó „mini” nukleáris bombák, rakéták bevetése halmozott veszélyhelyzetet idéz elő.
1. A „mini” atomfegyver veszélyes, mert elmossa a különbséget a hagyományos és a nukleáris fegyverek alkalmazása között.
2. A mai haditechnológia fejlettsége nem teszi lehetővé, hogy a minibombák elég mélyen a földbe tudjanak fúródni. Az atomrobbanás keltette földrengéshullám vélhetően ráomlasztja a talajt a megtámadott föld alatti célpontra, azonban ennek az ára emberek százainak, ezreinek pusztulása.
3. Környezetszennyezés: a talajba fúródó, néhány méter mélyen felrobbanó nukleáris szerkezet még több sugárzó anyagot lövell ki a levegőbe, mintha az a talajon, vagy felette robbanna. Így olyan, másodlagos „piszkos” bomba keletkezik, amely sugárzó porból, talajrészekből, füstből áll, és nagy távolságokra sodródhat.
4. Irán mindenképpen ellencsapásokkal válaszol. Így célponttá válnak az Irakban állomásozó amerikai erők (noha egy Irak elleni iráni szárazföldi támadást szakértők kizárnak), Izrael, amelyre, kis területénél fogva akár egy vagy két (feltételezhetően tömegpusztító, vegyi, vagy biológiai, esetleg nukleáris robbanófejjel felszerelt) iráni rakéta végzetes csapást képes mérni. Irán lezárhatja a Hormuzi-szorost, amelyen át a világ olajexportjának negyven százalékát szállítják, vagy támadásokat intézhet nagy olajszállító hajók ellen.
5. A Hormuzi-szoroson keresztül szállított olaj elsősorban keletre, Kínába és Japánba tart. Az Irán elleni amerikai katonai fellépés nyomán másokon csattanhat az iráni ellenintézkedések ostora. Kínán, Japánon, amelyek nem támogatják az Irán elleni szankciókat.
6. Az iráni-amerikai (izraeli) fegyveres konfliktus, vagy akár az ENSZ Biztonsági Tanácsa Irán elleni szankciói nyomán a olajár elérheti a hordónkénti száz-százhúsz dollárt. Ez globális kihatású, minőségi változásokat indíthat el az egész világgazdaságban, összeomolhat az autópiac, és a szegényebb embereknek el kell dönteniük (a gazdag országokban is), hogy enni, vagy a lakást fűteni akarják, fejti ki Joseph Stieglitz Nobel-díjas közgazdász a Der Spiegelnek.
