Forrás: NOL

Népszabadság * Kelen Károly * 2006. április 8.

A Mindentudás Egyeteme következő előadását Klaniczay Gábor történész tartja Boszorkányok, bűnbakok: hogyan működik a vádaskodás logikája? címmel.

– Kik voltak, hogyan lettek a boszorkányok?

– A történész csak azt tudja megmondani, kit miért tartottak boszorkánynak. Arról beszélek majd, hogyan alakultak ki a sztereotípiák, amelyek a XIV-XVIII. században a boszorkányság feltételezéséhez és egyesek bűnbakká tételéhez vezettek. Már a természeti népeknél is megfigyelhető, hogy a balszerencsékért valaki ártó tevékenységét tették felelőssé, s a feltételezett emberi felelősön bosszút állva úgy érezték, hogy a rontás is elmúlik a fejük felől. A kérdés az, ki kit miért gyanúsít, ki miért kerül „boszorkányhírbe”. A történésznek, az antropológusnak meg kell ismernie tehát a kérdéses közösség titkos konfliktusait, kimondatlan indulatait, félelmeit.

– A boszorkány mindig nő?

– Nem mindig, de túlnyomórészt, legalábbis az európai történelemben. Az ismert dokumentumok szerint a boszorkányvádba kerültek 70-80 százaléka nő volt. Ennek legfontosabb oka talán a középkori kereszténységben megfigyelhető nőellenes álláspont, mely a nőkben Éva bűnös lányait látta, sátán szövetségeseit. Ezt az álláspontot annál indulatosabban ismételgették párthívei, minél több területen kerültek a nők piedesztálra: a trubadúrköltészetben, a Mária-kultuszban, a misztikus szent szentségben vagy a politikában. Részben a nők emancipációja ellen léptek fel. Hozzájárult a boszorkány „női identitásához”, hogy a mágikus tevékenységek hagyományosan a nőhöz kapcsolódtak: ő a gyógyító, a bába, az ételek előállítója, s a szerelmi életben is ő a csábító, aki megigéz.

– De hát már a XI-XII. század fordulóján élt Könyves Kálmán is kijelentette, hogy „boszorkányok márpedig nincsenek”.

– Ő éppen a középkori kereszténység nézőpontjából ítélte el a pogánynak tartott népi babonaságot. Érdekes nyomon követni, hogy a korai középkor mai szemmel felvilágosodott, szkeptikus álláspontjáról hogyan léptek vissza egy hiszékenyebb pozícióba a középkor végén vallási és politikai okokból. Le lehetett számolni az „ördög szövetségeseivel”: az eretnekekkel, a templomos lovagokkal, a szaracénokkal és a zsidósággal. A természeti és társadalmi csapások, a tomboló pestis, a százéves háború nyomán keresték a bűnbakokat, s ezek a legfélelmetesebb változata a sátán legfőbb szövetségesének feltüntetett boszorkány lett. Kálmán király hajdani józansága ellenére Magyarországon is számos ártatlan áldozatot követelt. Beszélni fogok a XVI. századi kolozsvári perekről és a hírhedt 1728-as szegedi boszorkányégetésekről.

Comments are closed.