Forrás: NOL

NOL * Népszabadság Online * 2006. április 7.

Iszmáil Haníje palesztin kormányfő cáfolta külügyminisztere közlését, miszerint a Hamász hajlandó elfogadni egy izraeli és egy palesztin állam egymás mellett létezését, s adott esetben népszavazást tartanak Izrael elismeréséről.

Mahmúd Zahar palesztin külügyminiszter a londoni The Times pénteki számában megjelent interjúban nyilatkozott arról, hogy a Hamász által alakított kormány fontolóra veszi a tárgyalásokat a nemzetközi közösséggel Izrael és a palesztin állam együttélésének lehetőségéről. Ugyanakkor figyelmeztetett: Izraelnek és a nemzetközi tárgyalópartnereknek „nyújtaniuk kell valamit” cserébe az elismerésért.

„Meghallgatjuk a javaslatokat, mielőtt válaszolunk. Ha azok világosak és megfelelnek a palesztinok követeléseinek, dönthetünk. Ha nem, akkor meg kell kérdeznünk a lakosságot. Nem vagyunk Palesztina tulajdonosai” – mondta Zahar, aki Gázában fogadta a brit lap tudósítóját.

Közben a Hamász egyik illetékese kiszivárogtatta, hogy a két állam – egy palesztin és egy zsidó – koncepciójáról szóló javaslatot még pénteken a palesztin elnök elé tárja.

A gázai övezetbeli Hán-Júniszban tartózkodó Haníje meghökkenve értesült arról, amiről Zahar beszélt az interjúban, s közölte, nem tud arról, hogy a Hamász változtatást tervezne radikális politikai platformján.

A Hamász radikális iszlám fegyveres mozgalom, amely megnyerte a januári palesztin parlamenti választásokat, mind a mai napig nem ismerte el a zsidó államot, sőt, annak elpusztítását hirdeti és mindeddig nem volt hajlandó lemondani az erőszakról sem.

(forrás: MTI)

Comments are closed.