Arcok – Nagy Lin
Népszabadság * Pünkösti Árpád * 2006. április 8.
Ez a szép és kedves, örökmozgó asszony eleven kapocs Kína és Magyarország között Kép: Móricz Simon Szerencsét hozott Magyarországnak, hogy egy bájos kínai lány – akkor angoltanár – a nyolcvanas években eszperantóul kezdett tanulni. Levelezőtársai között ugyanis akadt egy magyar eszperantista, akivel már fényképet is cseréltek, aki aztán feleségül vette: Linből magyar asszony lett. Majd anya, majd a Nobel-díjas Kertész Imre-könyv, a Sorstalanság eszperantó és lovari nyelvű kiadója, na meg a napjainkban megjelenő első kínai-magyar kétnyelvű magazin, a Selyemút alapítója is.
A hajdan szegény lány ma tehetős üzletasszony, akit a jelenlegi és a korábbi miniszterelnök is magával vitt Kínába, hogy a nevének megfelelően szerencsét hozzon első és második hazája gazdasági kapcsolatában is.
Lin apja parasztfiú volt és elszegődött a Mongólia közelében fekvő Sanhszi (Shanxi) tartomány helyi nagyságának magánhadseregébe. A kínai népi felszabadító hadsereg felszámolta őket, és Lin szüleit Északról a délnyugati Kujcsou (Guizhou) tartomány különleges zónájába száműzték. Ez szegény vidék, elfelejtett tartomány, ahol a megélhetésért is küzdeni kellett. Egy kisebb térképeken nem is szereplő bányászközségbe kerültek, aminek a vele összeépült településekkel együtt félmillió lakosa van. Akkor rengeteg embert küldtek az itteni bányákba. Lin apját a csillegyártó üzembe helyezték. Mivel a hadseregben megtanult írni, olvasni, az ellenőrző bizottság tagjaként a munkafegyelemre felügyelt.
Mivel a kulturális forradalom idején a gimnázium és az egyetem elvégzése után egy-két évig a mezőgazdaságban kellett dolgozni, az apja próbálta rábeszélni, hogy az alsó gimnázium elvégzése után gyorsan jelentkezzen vidékre, mert akkor hamarabb térhet vissza és kaphat munkát. A tizenöt éves Lin azonban öntudatosan kijelentette, ő bizony nem megy, mert tovább akar tanulni. Az apja tudta, hiába veszekszik, Lin nem szófogadó, de mit szól ehhez a kulturális forradalom? Szerencsére már lanyhult a szigor. Lin akkor sorscsapásnak érezte, hogy nem sikerült bekerülnie az irodalom szakra, pedig lehet, hogy most tanár, vagy dramaturg lenne Kínában. Mivel már a felső gimnáziumban tanult angolul és az osztályban a három legjobb közé tartozott, felvették az akkor induló – községi! – főiskolára. Angoltanár lett. És az angoltanára javasolta: tanuljon eszperantóul.
– Említette, hogy riporter is volt!
– Kínában annak idején nemigen lehetett szakmát változtatni: ha tanári diplomád volt, annak kellett maradnod. De mivel a pártbizottság azt akarta, hogy propagandista riporter legyek, elhagyhattam a tanári pályát. Jeleztem, még az ifjúsági szövetségnek sem vagyok a tagja. Nem baj, majd átnevelnek.
– Hát volt mit nevelniük, ha a fél világgal levelezett!
– Méghozzá a pártbizottság borítékjában, a munkahelyi címen, mivel a község annyira rendezetlen volt, hogy sem utcák, sem házszámok nem voltak. Kolumbiai, arab és mindenféle levelezőpartnerem volt. Emiatt be is hívott a főnököm, de nem tiltotta meg a levelezést. Mikor kiderült, hogy férjhez megyek, közölte, ha a titkárságon dolgoztam volna, nem tehetném, mint ahogy egy rendőr sem házasodhat külföldivel. A házassággal elvesztettem a személyi igazolványomat, közölték: nincs visszaút.
– A szülei mit szóltak?
– Nyitottak voltak. Anyuka örült: vigyen csak a magyar vőlegény, hiszen már 27 éves voltam, és nem volt senkim. De a kínai állatjegyek alapján semmi jót nem várt ettől a házasságtól, mert nem egymásnak valók voltunk. Magyarországon derült csak ki, hogy a férjem harmadik felesége vagyok. Nem is éltünk együtt csak fél évig.
– Mit tudott Magyarországról?
– Megtaláltam a térképen. Kérdezték, milyen nyelven beszélnek, mondtam, talán oroszul.
Húsz évvel ezelőtt, szilveszter napján megérkezett egy idegen országba, ahol fél év után egyedül maradt és a nyelvet sem tudta. A Magyar Eszperantó Szövetségben dolgozott, kínai nyelvet tanított többek között a második férjének, Nagy Gábornak. Bár a férje írni is megtanult kínaiul, egymással magyarul beszélnek, hogy Lin gyakorolja a nyelvet.
A rendszerváltással megszűnt az asszony állása. Először akupunktúrás rendelőt nyitott és kínai árukkal kezdett üzletelni. Itt élő kínai asszonyok közül ritka sikerrel. Ugyanis a kereskedéssel szerzett jövedelmét – apósa tanácsára – ingatlanokba fektette, ami olyan biztonságot teremtett, hogy évek óta sokat is dolgozhat meg keveset is, ahogy kedve tartja.
– Honnan szedte az üzleti érzékét?
– Talán anyai nagyapámtól örököltem, akinek textilkereskedése volt.
– De a Sorstalanságra ráfizetett!
– Erkölcsileg semmiképp. Abszolút idegenként, üres kézzel érkeztem ide. Magyarország, a magyarok befogadtak. Kertész Imre könyvét szerettem volna eljuttatni Kínába azért is, mert akiket a kulturális forradalom ideje alatt „táborokba” hurcoltak, szintén sorstalanná váltak.
A Sorstalanság kínai kiadói jogát már megvették, maradt az eszperantó és a lovari nyelvű kiadás. Az Eszperantó Világszövetség is rendelt a könyvből a kis nyelvi közösségekben élőknek, de a kötetek jó részét ajándékba adtam. A kettős fordítás megjelenése után felkeresett a Lions Klub elnöke, hogy lépjek be közéjük. Nem kötelező, hogy valaki hálás legyen a befogadó országnak. Erre nekem van szükségem, és a gyerekemet is eszerint nevelem. Karácsonykor a Lions Klub árva vak gyermekeket vendégelt meg. Magammal vittem a kilencéves Viktor fiamat, és kértem, ajándékozzon a játékai közül ő is nekik.
Ez a szép és kedves, örökmozgó asszony eleven kapocs Kína és Magyarország között. Többek között „iskolaanya”: a magyar-kínai két tannyelvű iskola alapítványának, kuratóriumának egyik vezetője. A Magyarországon élő Kínai Nők Egyesülete felkérte, legyen a tiszteletbeli elnökük: oldja a zártságukat. Neki való feladat. Hiszen azt vallja: ki milyen háznak a vendége, annak a szokásaihoz igazodjék. Bár maga nem vallásos, otthon is betér a kínai templomba és itthon is, és az esti imát is elmondja Viktorral magyarul.
Linnek megadatott, hogy a szüleit „kiváltsa” a kulturális forradalomból: vett nekik egy lakást Pekingben. Tavaly négyszer volt otthon. De meg is látogatták már sikeres lányukat, és járt Magyarországon az öccse is.
– Vágya?
– Azt tenni, amihez kedvem van. Mondják, aki csődbe akar menni, csináljon lapot! Nekem most lesz egy magazinom. Drukkolok is, hogy a kétnyelvű és ingyenes Selyemút ne legyen ráfizetéses, és közelebb hozza egymáshoz a magyarokat és a kínaiakat. A Malévval és a Hainannal megegyeztem, hogy a pekingi járaton osztogatni fogják a lapot. Bemutatására sikeresnek ígérkező napot választok.
Mert Lin nagy híve a kínai horoszkópnak, szerinte az ehhez való igazodásnak is köszönheti, hogy úgy zajlott az élete, ahogy eltervezte: először jött a pénz, azután a gyerek, végül a jótékonyság. A helyében én is hinnék az állatjegyekben, hiszen róla azt írják: „A kínai állatjegyek közül a Kutya a legbarátságosabb és legkedvesebb típus. Azért született erre a világra, hogy kedvünkre tegyen, segítsen rajtunk, és ezt igazán élvezi is. Nem véletlen, hogy pont e jegy szülötte lett kiválasztva erre a feladatra, hiszen rendkívül határozott, kötelességtudó és nemes lelkű.” Nem is folytatom.
Miközben az általa összeállított kínai, illetve magyar nyelvű „A csodavizek hazája – Magyarország” című fürdőkultúráról szóló reklámfilmet nézzük, megkérdezem, főz-e.
– Nemigen. Sajnálom rá az időt, pedig a férjem szerint a magyar húslevesem már majdnem olyan jó, mint az édesanyjáé. Sok kínai kizsákmányolja magát, hét napot dolgozik egy héten, és évekig nem megy szabadságra, pedig rövid az ember élete. Hétvégén magyar, kínai, japán étterembe járunk. Szóval nem főzök, viszont takarítok. A háziorvos azt mondta, több mozgásra van szükségem.
Nézegetem a kisfia fényképeit a nappali szoba falán. Viktor francia iskolába jár, de most majd egy közeli angol-magyar kétnyelvű iskolába viszi át. Egy hónapon, egy napon születtek, a csillagjegye szerint sikeres gyerek lesz.
– Bár csak kínaiul beszélek vele, magyarul jobban tud, nem akarja megtanulni a kínai írást – mondja Lin mosolyogva, aztán az ajtóban még utánam szól: – Holnap este TV2-ben szerepeltem.
Így mondja, múlt időben. Biztos azért, mert előre felvették.
