Izraelbe látogat a jövő év elején XVI. Benedek pápa – jelentette be csütörtökön a Vatikánban Simon Peresz izraeli politikus, miután kihallgatáson járt a katolikus egyházfőnél. Peresz elmondta, hogy Benedek elfogadta Ehud Olmert izraeli ügyvezető kormányfő meghívását. Legutóbb II. János Pál járt Izraelben 2000-ben.
Az első pápa, aki odalátogatott, VI. Pál volt 1964-ben. A jelenlegi egyházfőt Ariel Saron miniszterelnök már tavaly júliusban meghívta, s ezt a meghívást megismételte Móse Kacav izraeli államfő is, amikor tavaly két főrabbi társaságában a Vatikánban járt. Az izraeli hadsereg rádiója szerint Peresz azért utazott Rómába, hogy félhivatalosan megkérje a pápát, bojkottálja a palesztin kormányra került Hamász radikális mozgalmat.