Forrás: Magyar Hírlap

„A palesztin kormánynak nem kell elismernie Izraelt”

Cáfolta Mahmud Zahar palesztin külügyminiszter, hogy a Hamasz elfogadná Izrael létezését. Az AFP szerint azonban ez szerepel az ENSZ-főtitkárnak írott levélben.

A francia hírügynökség szerint birtokukban van annak a levélnek a másolata, amelyet a Hamasz-kormány külügyminisztere, Mahmud Zahar küldött Kofi Annan ENSZ-főtitkárnak. Ebben szerepel a következő mondat: „a világ minden államához hasonlóan azt szeretnénk, hogy szabadságban és biztonságban éljünk, népünk élvezhesse a békét és a függetlenséget szomszédaink mellett a világnak ezen a szent helyén”. Ezt pedig az összes világhírügynökség úgy értelmezte, hogy a Hamasz elismeri Izrael jogát a létezésre.

Zahar viszont tegnap cáfolta, hogy lennne a levélben ilyen mondat. Alvaro de Soto, az ENSZ különleges közel-keleti megbízottja az AFP-nek nyilatkozva csak azt tudta megerősíteni, hogy a levél megérkezett. Izrael mondenesetre visszafogottan reagált. „A levélben a palesztin diplomácia irányítója együttműködésről és békéről beszél a térségben, de sajnálatos módon egy Izrael nélküli térségről szól” – mondta Mark Regev, a külügyminisztérium szóvivője.

Az izraeli média viszont Zaharnak egy másik – „szokásos” – megnyilvánulását emelte ki. A külügyminisztérium munkatársaival való első találkozón Zahar közölte: a palesztin kormánynak nem kell elismernie Izraelt, a tárca célja pedig egy a Jordán folyótól a Földközi-tengerig terjedő Palesztin Állam megalakítása kell, legyen. Kijelentését a legnagyobb példányszámú izraeli napilap, a Jediot Ahronot palesztin médiajelentésekre hivatkozva közölte.

A levél szóba került az új palesztin kabinet első ülésén is, amelyet tegnap tartottak. Ezen Iszmail Hanije miniszterelnök bejelentette, hogy a kormányzat csődbe jutott. A pénzügyminisztérium teljesen üres kincstárat örökölt, ráadásul adósságokat is – mondta Hanijer, aki ígéretet tett arra, hogy mindent megtesznek a Palesztin Hatóság mintegy 140 ezer alkalmazottja bérének kifizetéséért, és ők előbb jutnak majd hozzá pénzükhöz, mint a miniszterek.

MH

Comments are closed.