Forrás: NOL

NOL * Népszabadság Online * 2006. április 5.

Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter úgy vélte, hogy Washington egyáltalán nem adja jelét annak, hogy közvetlen tárgyalásokat kívánna folytatni Teheránnal az iráni atomprogramról.

A német diplomácia vezetője erről azután beszélt, hogy Washingtonban tárgyalt amerikai kollégájával, Condoleezza Rice-szal. Németország arra kérte Washingtont, folytasson kétoldalú tárgyalásokat Teheránnal az iráni atomprogramról. Steinmeier, aki két órán át tárgyalt kedden Rice-szal, a megbeszélés előtt úgy vélte, hogy a közvetlen tárgyalások kimozdíthatnák a holtpontról a jelenlegi válságot.

A miniszter, aki előzőleg Washingtonban a ZDF német közszolgálati televíziónak nyilatkozott, provokációnak nevezte a hajók ellen bevethető rakétával Irán által végrehajtott kísérletet. Nem segíti az irániakkal való nyílt tárgyalásokra irányuló törekvést, ha Teherán intenzíven folytatja rakétatechnológiája fejlesztését – emelte ki az interjúban a német külügyminiszter. Steinmeier szerint a rakétakísérlet különösen problémás Mahmúd Ahmedinezsád iráni elnöknek az „Izraelnek a térképről való letörlésével” kapcsolatos, „igen agresszív” kijelentései miatt.

A Bush-kormányzat felhatalmazta Zalmay Khalilzadot, az Egyesült Államok iraki nagykövetét, hogy folytasson közvetlen tárgyalásokat a teheráni vezetéssel, de kizárólag az irániak iraki beavatkozásáról, nem pedig Teherán atomprogramjáról. Az Irán és az Egyesült Államok közötti tárgyalásokat Bagdadban tartják az iraki fél részvételével – közölte Haszan Kazemi Gomi, Irán bagdadi ügyvivője. Az időpontot még nem tűzték ki. (MTI)

Comments are closed.