Forrás: Népszava

Az Alkotmánybírósághoz fordult a katolikus, a református és az evangélikus egyház, szerintük ugyanis diszkriminatív és alkotmányellenes az ez évi költségvetési törvény és a szociális igazgatásról és ellátásokról szóló törvény. Az egyházak azt kérik a testülettől: kötelezze az Országgyűlést arra, hogy olyan új szabályokat alkosson, melyek azonos finanszírozásban részesítik a hasonló feladatokat ellátó egyházi és állami vagy önkormányzati intézményeket. Magyar Bálint oktatási miniszter korábban már cáfolta, hogy hátrányos megkülönböztetés sújtaná az egyházi intézmények finanszírozását. Az egyházi közoktatás támogatása például 2000 és 2005 között kétszeresére nőtt, mialatt az önkormányzati közoktatás támogatása mindössze 84 százalékkal lett magasabb – közölte korábban szaktárca. (MTI)

Bátorság Érdemjelet adományoztak

Bátorság Érdemjelet adott át a Belügyminisztérium politikai államtitkára 13 olyan magyar állampolgárnak, illetve leszármazottaiknak, akiket korábban már a Világ Igaza címmel is kitüntettek, amiért a második világháború alatt részt vettek az üldözött zsidók mentésében. Ünnepi beszédében Juhász Gábor úgy fogalmazott: a kitüntetettek olyan korszakban bizonyultak bátor humanistának, amikor a gyűlölet és a hazugság volt a legfontosabb tényezője a politikának, s amikor a XX. század legmélyebb értékválsága alakult ki. Az ünnepségen részt vett David Admon, Izrael Állam budapesti nagykövete, Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi és Fröhlich Róbert dandártábornok, vezető tábori rabbi. (MTI)

NÉPSZAVA

Comments are closed.