Izraeli repülőgépek szórólapokat dobtak le a gázai övezet északi részeiben, amelyekben felszólították a palesztin lakosságot, hogy ne tűrje el az Izrael elleni rakéta-támadások folytatását, amelyek izraeli megtorlásokat vonnak maguk után. „Kivonultunk a gázai térségből, most rajtatok a sor, hogy nyugodt életet biztosítsatok magatoknak” – áll a szórólapokban.
Saul Mofaz izraeli védelmi miniszter kijelentette, hogy a Hamász-kormány eskütétele után Izrael ezt a kormányt tartja felelősnek minden terrorista vagy diverzáns akcióért. „A feltételek megváltoztak, ezentúl nem kíméljük a palesztin biztonsági szervek táborait sem”, mondta. Az izraeli hadsereg három dimenziós támadást indított – a levegőből, a tenger felől és ágyútűzzel a szárazföldön – a rakétakilövések feltételezett helyszínei ellen. Ennek ellenére, vasárnap hat, tegnap pedig három rakétát lőttek ki a palesztinok Izrael felé. Egyikük sem okozott kárt. Izraelben különös aggodalommal észlelték, hogy az Iszlám Dzsihád emberei immár nem csak Kaszem-rakétákat, hanem egy sokkal nagyobb hatósugarú, szovjet Katjusa-tipusu rakétát is kilőttek – igaz, anélkül, hogy célba találtak volna.
A Hamász-kormány eskütétele után Washington közölte, hogy „a terrorista szervezet által vezetett kormánnyal” semmilyen kapcsolatot nem fog fenntartani. Ugyanakkor az amerikaiak továbbra is kapcsolatban maradnak Mahmúd Abbász (Abu Mazen) elnökkel és azokkal a nemzetközi szervezetekkel, amelyek humanitárius segélyeket nyújtanak a palesztinoknak. Az új palesztin miniszterelnök, Iszmail Hanija, kijelentette, hogy kormánya „eltávolítja az utcákról a fegyvereseket”. Tette ezt azután, hogy kiderült, szélsőséges szervezetek tagjai tették el láb alól a Népi Frontnak azt a vezetőjét, akinek haláláért a palesztinok eleinte Izraelt okolták. Kiderült azonban, hogy a szélsőséges fegyveres alakulatok a Hamasz-kormánynak sem akarnak engedelmeskedni és néhány óra elteltével Hanija kissé szűkítette előző nyilatkozatát: „Megkíséreljük eltávolítani az utcákról a fegyvereseket”.
Mose Kacav izraeli államelnök tegnap megkezdte tanácskozásait a parlamenti pártok képviselőivel a jövendő kormány összeállításáról. A Kadíma képviselői Ehud Olmertet, a Munkapárt képviselői Amir Perecet javasolták miniszterelnöknek. A két legnagyobb párt egyelőre lélektani presztizsharcot folytat, és azt lebegteti, hogy kirekeszti egymás a kormányból (erre mindkettőnek matematikai lehetősége van), de megfigyelők egyöntetű véleménye szerint végül a Kadíma-Munkapárt kettős fogja alkotni a kormánykoalíció gerincét. A Likud képviselői még formálisan sem javasolják Benjamin Netanjahu jelöltségét a miniszterelnöki tisztségre, mert „úgy sincs esélye rá”.
Yehuda Lahav (Tel-Aviv)
Képalá:
Fatah-párti palesztin tüntető, arcán kendő, kezében Korán Fotó: Reuters