„Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak” Időpont: 2006-04-01 18:03:17
Tavasz van, gyönyörű. A szoci buszok jönnek, Pécsről egyenesen négy, de érkeznek Komáromból, Győrből, Zalából, a négy égtáj felől. Nemhiába: bolondok napjára a létező legnagyobb szocirendezvényt hirdette meg a köztársaság legfőbb barátja, Gyurcsány Ferenc. Az Andrássy úton mint közlekedőedényben a víz, úgy áramlott a tömeg. Befelé többen, kifelé kevesebben. Így három órára a Bajza utcáig sűrűsödtek be a jólöltözött demokraták.
Igen, igen. A köztársaság barátai szép ruhában járnak-kelnek, és kozmopolita zenét hallgatnak. A nyugat mákonya szólt a hatalmas hangszórókból. Sőt. Beszivárgó szadeszosok is feltűntek, hol „szeretem a várost” kézikocsit tolva, feltűnően; hol csak egy diszkrét madaras kitűzővel, narancsos (mármint magyar) pólóban jelezték hovatartozásukat. Béki Gabriellának ez sem kellett. Őt kellőképpen promotálta parlamenti léte. Az igazi demokraták közül a legigazibb, Dessewffy Tibor, a Demos Alapítvány vezetője nem vegyült, büszkén lézengett a Kodály körönd környékén, ahol – egy klasszikust idézve – már látszott a kosz. Értsd az aszfalt.
Nyolcsávos orsós magnó
13 óra 28 perc. A tömeg rohanni kezdett, három elszabadult MSZP-s lufi megszegte a légtérzárlatot. Vajh hova futhatnak? – merült fel a kérdés, miközben a Stop! demokratamérő különítménye a sör-virsli kínálatot igyekezett feltérképezni. A válasz nem váratott sokáig magára, bár inkább az idők végezetéig vártunk volna. Pély Barna, a köztársaság és a megasztárok nagy barátja dalra fakadt. Vagy inkább az orsós magnó? Ezt tán sosem tudjuk meg, sebaj.
Helyette inkább meglódultunk az Oktogon felé, szemben az árral. Futótűzként terjedt a hír: sörkóstoltatás, három üveg ingyen sör, de sajna csak nagyvárosi legendának bizonyult. Helyette viszont elszabadult árakkal találkoztunk. Borsodi 300, Beck”s 400, gyros 600, kóla 300, ásványvíz 250, szalámis szendvics 300. De az édesszájúak sem jártak jobban: vattacukor 250, és nem drachma, hanem forint. Meg is kérdeztük gyorsan: hogy fogy a sör? Nem nagyon. Még az első hordó megy. Két órára készültek.
No Orbán
Ezen felbátorodva a kürtös kalács (á 400) árussal is szóba álltunk. Hogy megy a biznisz? Nem kertelt: szarul. Komolyan? Igen, nagyon szarul. Most feszült a helyzet, kérdezz meg egy hét múlva. Vajh” mire gondolhatott? De nem volt idő, mert térítők tűntek fel, akik Pál apostol rómaiakhoz írt levelét osztogatták. A Palánta Misszió aktivistájának szerény becslése szerint mintegy százat osztott szét, változatos fogadtatással. Volt, aki csak eldobta és megtaposta az igazi „nagyszerű könyv” részletét, de volt, aki a templom elé irányította volna emberünket.
A köztársaság egy igaz barátja viszont szélsőjobboldali újságírót fedezett fel a tömegben, nem mást, mint Ablonczy Bálintot, az UFI (ándergrandpolgárilap) munkatársát. Mitől szélsőjobboldali? Hát a hírtévén szokott lenni, no meg a nézetei miatt. Két fontos információ derült ki: a köztársaság barátja befogadó, mert nézi a hírtévét, de azért annyira nem. Egy másik barát (mármint a köztársaságé), aki négyéves kora óta ismeri Ablonczyt, nem zavartatta magát, hogy a sajtómunkás megjelent. Igaz, inkább a Szalay utca elé irányította volna azzal a sóhajjal, hogy vajon mit tanult az apjától.
Egy alig hatvanasnak kinéző fűzfapoéta a tömegben verseit osztogatta. A házinyomdában készült szamizdat verseskötet címe is sokatmondó volt: No Orbán. Hamar ellepték, mint a sáskák a népek, s ő bőszen szórta magvas gondolatait. Nekünk nem jutott, bár beleolvastunk volna. A köztársaság igaz barátnőjétől csak egy megvető pillantás volt a válasz, no meg egy mellkastájéki szúrás a mutatóujjával: miért nem kért a költőtől. Talán irodalmi élménytől nem estünk el (íme egy idézet: „Orbán -Sárazsadány, Orbán – Budavár, Orbán – Tokajhegyalja”), de belenéztünk volna az önjelölt költő fejébe.
De kik is a barátok?
Elnézve a többtízezres tömeget, jogosnak tűnt a kérdés: mi hozta őket ide? Mármint a szocibuszok mellett. Ablonczy ismerőjét a jó idő. Bár nézhetné tévén is, de az fárasztja. Ott van, ahol az események történtek. Egy idősebb hölgyet a nyugalom akarása. „Megéltem mindent. Háborút, zsidóüldözést, ötvenhatot.” A kisgyermekes szülőket a lizsé érzete. Bár erről csak egy gumivár gondoskodott. A kufárokat a haszon akarása. S vajon ki a köztársaság igaz barátja közülük? Nem tudni. Mindenesetre Gál J. Zoltán nem jósolt: elég sokan voltak.
kecskeméti
