Parázs Béla, Szeged
Sehol a világon nem teljes a szólás és a véleménynyilvánítás szabadsága. Tudomásom szerint sok országban börtönbüntetésre ítélik a gyűlöletkeltőt, az uszítót, büntetik a holokauszt tagadását, még a nemzetiszocialista és az idegenellenes eszmék terjesztését is. Hazánk történelme, a jelenkori is, többször bebizonyította, hogy a tisztességtelen, provokatív és felelőtlen véleménynyilvánítás gyűlöletet és félelmet kelt, sőt határokon túl is átívelő konfliktusokat okoz. Mérgezi az emberi kapcsolatokat, felszítja a szenvedélyeket, indulatokat.
Az igazi kérdés az, hogy a társadalomnak elfogadható, törvényes és tisztességes keretek között hogyan érvényesüljön a szólás és a véleménynyilvánítás szabadsága. Nem cenzúrára, csak korrekt, a többség által elfogadott, a társadalom harmóniáját szolgáló közvélemény alakítására gondolok. Úgy, hogy az én szólásszabadságom mást ne sértsen. Társadalmi együttélésben a polgárokat nemcsak a fizikai erőszaktól kell megvédeni, hanem biztosítani kell lelki és szellemi nyugalmukat is.