Izrael: Csekély részvételi arány mellett a Kadima nyerte a választást Időpont: 2006-03-29 08:50:48
Izrael új centrista pártja, a Kadima győzött a kneszet- (parlamenti) választásokon, és vezetője, Ehud Olmert szerda hajnalban Izrael állandó határairól szóló tárgyalásokra szólította fel Mahmúd Abbász palesztin elnököt, de nyomban hozzátette, hogy előrehaladás hiányában országa egyoldalúan fog lépni. A „népszavazásnak” kikiáltott választáson győzött tehát az a program, amely a Gázai övezet tavaly novemberi kiürítése után a nagyobbik palesztin terület, Ciszjordánia egyoldalú leválasztását és a határok ugyancsak egyoldalú rögzítését vetíti előre.
A keddi voksolás több tekintetben a meglepetések választása volt: ilyen csekély részvételi arányt – nem egész 63 százalékot – Izrael történetében korábban nem mértek; gyakorlatilag összeomlott a nacionalista-vallásos blokk; magas mandátumszámmal parlamenti helyhez jutott a Nyugdíjasok pártja.
A kedden megtartott választásokon a szavazatok több mint 99 százalékának megszámlálása alapján a Kadima 28 mandátumot nyert a 120 tagú törvényhozásban. Ez gyengébb eredmény a korábban vártnál, de a biztosnak ígérkező koalíciós partnerek eredményével könnyen szavatolja Olmert számára a kormányalakítást. A végleges eredményt pénteken teszik közzé, miután számba vették a katonák, a diplomáciai képviseletek dolgozói, a kórházban, illetve börtönben szavazók voksait.
Erősorrendben a középbal Munkapárt követi a Kadimát, 20 mandátummal. Amír Perec pártja, amellyel mint kormányerővel számolnak, elégedetten nyugtázta az eredményt. A lehetséges koalíciós partnernek számító ultraortodox Sasz párt 13 parlamenti helyet nyert. Utána a radikális jobboldali Iszrael Beiteinu, az orosz bevándorlókra támaszkodó formáció következik 12 mandátummal. Első embere, a moldovai születésű Avigdor Lieberman joggal tart igényt a jobboldali ellenzék vezérének posztjára.
A választások egyik meglepetése a jobboldali Likud teljes összeroppanása: az előzetes felmérések után – amelyek 3. helyre jósolták – az 5. helyre szorult 11 hellyel. Vezetője, Benjamin Netanjahu a legnagyobb vesztese az előre hozott választásoknak. Kérdés, hogy megtarthatja-e pártvezetői tisztségét, bár ő maga ebbeli szándékának adott hangot az eredmények közlése után. Netanjahu elismerte vereségét és telefonon gratulált Olmertnek a győzelemhez. Az ellenzéket erősítő Nemzeti Vallásos Párt-Nemzeti Egység tömörülés 9 helyhez jutott.
A számszerűleg legnagyobb meglepetést a Nyugdíjasok pártja okozta: Rafael Eitán pártja 7 mandátumot kap a 17. kneszetben. A pártot a kormányprogram – így a koalíció – számára könnyen megnyerhetőnek tekintik. A másik ortodox vallásos párt, az Egyesült Judaista Tóra 6 parlamenti széket kap. A koalíció részesének ígérkező Merec 4 mandátumra számíthat. A három arab párt együtt 10 parlamenti helyet (3-3-4) foglalhat el. Ehud Olmert ideiglenes kormányfő, aki a koalíciós tárgyalásokhoz máris felállította csapatát, ismét jelezte, hogy kész kormányába bevenni minden olyan pártot, amely elfogadja programját. A felálló koalíció összetétele egyelőre nem ismert, annyi azonban biztos, hogy a nacionalista-vallásos oldalnak nincs meg együttesen a 60 mandátuma, hogy meggátolja a kormányt céljai elérésében.
MTI