Forrás: Ezen a napon

1905 Március 29. (100 éve történt)

Megszületett Rejtő Jenő, Fülig Jimmy, Vanek úr megalkotója.

Reich Jenő néven, egy zsidó családban született a későbbi Rejtő Jenő, avagy P. Howard, avagy Gibson Lavery. Elvégezte Rákosi Szidi színiiskoláját, de színészi tehetség híján inkább a színdarabírással foglalkozott, szép sikerekkel. 21 évesen, pár fillérrel a zsebében, kalandra éhesen nekivágott Európának, majd rövid időre a francia idegenlégióba is beállt. 1930-ban visszatért Pestre, és írni kezdett. Írt színdarabokat, cikkeket, útközben összeszedett élményeiből pedig számos regény született, igazi, jó értelemben vett ponyvák, teli a rá jellemző humorral és öngúnnyal. Volt saját stílusa, volt rengeteg ötlete, így volt lelkes olvasóközönsége is. Sikereinek és életének a háború és a fasizmus vetett véget. Az Egyedül vagyunk című uszító lapban 1942. októberében megjelent róla egy cikk, amely sérelmezte, hogy zsidó létére még mindig Pesten van, és még mindig ír. Ezek után hamarosan megkapta behívóját a munkatáborba, az éhség és a fagy Ukrajnában végzett vele 1943. első napján, 38 éves korában.

2 hozzászólás to “1905 (100 éve történt) Megszületett Rejtő Jenő, Fülig Jimmy, Vanek úr megalkotója.”

  1. rosalie

    ..és az ilyen besúgókkal ki foglalkozik?

    rosalie

  2. frimmer

    Kedves Rosalie!
    Ezekkel senki nem foglalkozik, mert tele van velük az ország…
    efi