Forrás: hirszerzo.hu

Lukasenko is benézhetne hozzánk

Kósa András 2006. március 27. 08:35

A rendszerváltás óta eddig egyetlen kormány alatt sem fordult elő, hogy ennyi tervezett demonstrációt tiltottak volna be, vagy teremtettek lehetetlen helyzetet a szervezők számára.

A hazájukban az emberi jogokat „kreatívan” értelmező államférfiak számára egyre vonzóbb célponttá válik a magyar főváros. Jöhetett ide pár héten belül a még meg sem gyökeresedett demokráciát máris nagy buzgalommal visszanyesegető Putyin orosz, vagy a homofób kijelentéseiről és a varsói melegfelvonulás kétszeri betiltásáról elhíresült Kaczynski lengyel elnök, egyiküknek sem kellett attól tartania, hogy a jó hangulatú utazást holmi demokratikus jogokért felszólaló tüntetők zavarják meg.

Putyin látogatása idején a csecsenföldi jogsértések és a civil szervezetek működésének korlátozása ellen tiltakozó Amnesty International aktivistái a Kossuth-tér helyett csak jóval arrébb, a Nagy Imre szobornál bonthatták ki transzparenseiket, ahol senki nem láthatta ezeket, aki nem volt rájuk kifejezetten kíváncsi. Kaczinsky látogatásakor pedig a BRFK „műveleti területté” nyilvánította az egyébként közterületnek számító Szent György teret a budai várban, és ezen az alapon nem engedte meg a tüntetés megtartását.

*

Az indoklást többen is „jogi nonszensznek” nyilvánították, a BRFK viselkedését nézve azonban nem nagyon csodálkozhatunk. A rendőrség ugyanerre a törvényben sehol nem szereplő kifejezésre hivatkozva nem engedélyezte 2004. október 15. délelőttjén, hogy a Magyarok Világszövetsége a Bocskai-szabadságharc 400. évfordulójára emlékezzen, mert ugyanott a Mazsihisz tartott délután megemlékezést a hatvan évvel korábban bekövetkezett nyilas hatalomátvételre.

Ugyanígy a jog megerőszakolásával, a „közlekedés túlzott korlátozása” címén tiltotta be például 2003. elején a Tibetet Segítő Társaság demonstrációját a kínai nagykövetség előtt. Az addig minden évben megrendezett csendes tüntetésen körülbelül negyvenen szoktak részt venni, és még a gyalogos közlekedésben sem okoznak „fennakadást”.

A gyülekezési törvény 2004. május elsejével módosult ugyan (immár az szerepel benne, hogy csak akkor lehet megtagadni az engedélyt egy demonstráció megtartásától közterületen, ha „a közlekedés más útvonalon nem biztosítható”), a rendőrség mentalitása nem. Az év novemberében egy, a budapesti Erzsébet térre bejelentett húszfős (!) tüntetést azzal az indokkal nem engedélyeztek, hogy a gyalogosok és a szállodai vendégek közlekedése más útvonalon nem biztosítható. (Az pedig már tragikomikus, hogy a Baumag-károsultak demonstrációját a kormányfő háza elé a rendőrség már az új törvény hatálybalépése után, de még a régire hivatkozva nem engedélyezte.)

A fenti esetekhez alapvetően a Belügyminisztérium és a BRFK jellemző (túl)buzgósága kellett, amelyre számos egyéb példa is akadt az elmúlt években – jellemzően annak a szociálliberális kormányzatnak a regnálása idején, amely éppen a demokratikus jogok szűkítésével vádolta az előd Fidesz-kabinetet, és amely ezen jogok „helyreállítását” ígérte. Ehhez képest idén az Egyesült Államok külügyminisztériumának éves jelentése a demokrácia állapotáról a világ országaiban, külön foglalkozott a Magyarországon indokolatlanul betiltott tüntetésekkel.

*

Ha a BRFK túlzott megfelelési kényszertől vezérelve ugyan, de saját jogon döntött így, már az is elég aggasztó, de még mindig a kisebbik rossz. Ennek a hevületnek lehet példája Salgó László megnyilvánulása, aki 2004 őszén – miután az azóta méltán elfeledett Bácsfi Diána egyetemi hallgató-kisnyilas bejelentette, hogy Magyar Jövő Csoport nevű szervezetével október 15-én a Terror Háza előtt akarja megünnepelni, hogy hatvan évvel ezelőtt ezen a napon kezdődött a magyar történelem egyik legsötétebb korszaka – sietett kijelenteni, hogy a rendőrség kőkeményen fog fellépni a rendezvényen.

Csakhogy – mint erre a Társaság a Szabadságjogokért ügyvivője, Schiffer András az Élet és Irodalomban közölt cikkében is felhívta a figyelmet – a rendőrségnek előzetesen semmilyen mérlegelési joga nincs egy tüntetés tartalmával kapcsolatban, és nem vizsgálhatja a szervezők politikai nézeteit sem. Csak akkor léphet elő főszereplővé, ha egy tüntetés résztvevői mondjuk a zsidók kiírtására buzdítanak, akkor viszont már kötelessége közbelépni. (A magyar rendőrség viszont ilyen esetekben többször meglehetősen impotens módon viselkedett már.)

Nagyobb baj azonban, hogy több jel szerint is a rendőrségnek „súgnak” ilyenkor „odaföntről”, valahonnan a belügyminiszter környezetéből. Csapody Tamás, aki a Civilek a Békéért nevű szervezet képviseletében tárgyalt többször a BRFK vezetőivel az iraki háború kitörése idején egy béketüntetés megtartásáról például arról írt, szintén az ÉS-ben, hogy a BM „államtitkári szintjéről” hívták fel egyik tagjukat arra kérve, vonják vissza a demonstráció megtartását tiltó határozat elleni fellépésüket.

*

A rendszerváltás óta eddig egyetlen kormány alatt sem fordult elő, hogy ennyi tervezett demonstrációt tiltottak volna be, vagy teremtettek lehetetlen helyzetet a szervezők számára. Még a „vas belügyminiszter” Pintér Sándor idején sem. Ha akkor a rendőrség helyesen volt képes értelmezni a gyülekezési törvényt, most pedig sorozatos jogsértéseket követ el (a BRFK jogsértő magatartását már hatályos bírósági döntések is megállapították), kénytelenek vagyunk arra gondolni, hogy némi politikai hátszél hatására döntenek így a szervek. Ha pedig ez így van, akkor csak abban bízhatunk, hogy Lamperth Mónika semmilyen körülmények között nem lesz tagja az új kormánynak egy esetleges szocialista győzelem esetén áprilisban.

Vagy ki tudja, legközelebb talán még Alekszandr Lukasenko is benéz hozzánk, ha már sikerült szétvernie az elcsalt választások ellen tiltakozókat. Nagy kockázatot nem vállalna: Budapesten sem kényelmetlen kérdésekkel, sem izgága tüntetőkkel nem kellene szembesülnie.

A publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A Hírszerző fenntartja magának a kéziratok rövidítésének és szerkesztésének jogát.

Comments are closed.