Kozák Csaba
Vasi asszociációk
Tárlat
A kiállítás címéről – Vörös és Fekete – először Stendhal 1830-ban írott, hasonló című regénye ugrott be, utána a Milan labdarúgócsapatának csíkos meze, majd az orosz konstruktivisták színpárosítása. Így, ebben a sorrendben. A tárlat kurátorának meghívását két tucatnyi alkotó fogadta el. A művészek sokféleképpen asszociáltak a tematikára, amely a két szín figyelembevételén kívül más, méretbeli, technikai és anyagbeli kötöttséget nem tartalmazott. Így történt, hogy a csoportos tárlaton egyaránt szerepel festmény, grafika, fotó, számítógépes-digitális munka, print, szobor-kisplasztika, sőt installáció is. A Vas megyében született, itt alkotó vagy valamiképpen a helyhez kapcsolódó művészek között több generáció – 26 évestől a nyolcvanadik életévét betöltött művészig – mutatja be műveit. Az anyaghasználat és technikák változatosságát figyelhetjük meg: van itt olaj és pasztell, lazúrosan és pasztózusan festett, vászon és farost, textil és papír, grafit és tus, vas- és foltmaratás, rézkarc, akvarell és kréta, fa és kő, vas és sárgaréz, vegyes technikák, két- és háromdimenziós művek. Az anyagban egyaránt szerepelnek absztrakt és ábrázoló, figuratív munkák. A három teremnyi, hullámzó színvonalú kiállításból csak a legjobb darabokat emelném ki. Tóth Csaba Autodafe avagy a kárhozat attribútumai című olajfestménye előtt meg kell állni. (Jegyzem meg, hogy az autodafe szó az inkvizíció által elítéltek máglyahalálát, vagy – akár XX. századi értelemben – a holokausztot megelőző könyvégetést jelenti.) Tóth – aki középkori és barokk mesterek műveinek újrafestéséről, átértelmezéséről és monokrómmá redukálásáról vált igazán ismertté – most egy apokaliptikus állapotot idéz meg Bosch szellemében. A vörös számtalan árnyalatát felvonultató művén ember-állat lények, szörnyek, sárkánygyíkok harcolnak egy leégett ház fagerendázatának díszlete előtt, a lángoló égbolt alatt. A vég, ha nem velünk történik, lehet látványos is.
Polgár Csaba fénynyomatain (fordított fotogramjain) egymásra csúsztatott vásznakkal dolgozik. Van, ahol a két szín árnyaltan, szétfolyóan, másutt összefogottan, monokróm mezőkben jelenik meg. Fény-szívta vásznain a téglatestek és a Malevics-szerű négyzet kontrapunktjaként szabálytalan alakzatok, árnyékok-foltok tűnnek fel. Kompozícióin egyszerre van jelen az ösztönös, a véletlennek esélyt adó művész gesztusa, valamint a tudatos szerkesztettség és kivitelezés precíziója.
Rasperger Dávid a fiatal generáció képviselője. Erős, a vörös-fekete-fehér hármasságára épülő printjei egy alternatív világról tudósítanak. Közterületén a graffiti, az utcai falfirkák szellemisége kísért, de ő mindezt áttételesen, a kép terében bontja ki. Logója, a G betű és a csillag rajzolt és írott variánsai is megjelennek a közlekedést szabályozó-tiltó táblák eredeti ábráit helyettesítve. Művein egyszerre van jelen a digitális-fotós, dokumentarista reprezentáció és a konstruktív megközelítés. A Savaria szó fordított S betűje, a halált kikacagó, napsugarasan megkoronázott koponya motívuma, a nyilak-vonalkódok által manipulált, megtévesztett társadalom kritikáját az underground magatartás hitelesíti.
Nagy Csaba Lét-horizont című munkája aktivitásra készteti a nézőt. A helyszínen készített falfestménye, annak csíkja, pöttyözött-cuppantott, rózsaszín mezője Monet impresszionista tavirózsáit idézi, míg az elrendezés konceptualitásra utaló. A néző a mű előtti székben ülve egy fekete szemüveg résnyire hagyott nyílásán tekintheti meg az alkotást. Azaz szűkített látványt tár elénk a művész, bár ez nem párosul „szűklátókörűséggel”: aki elhiszi, hogy ilyen egyszerű a világ, és képes a dolgokat „rózsaszínben” látni, az valószínűleg boldog ember, de nincs sok köze a valósághoz.
Szűcs István vegyes technikával készült művei a „szegény művészet”, az arte povera és a „talált tárgy”, az objet trouvé kombinációi. Falra akasztott háromdimenziós munkáin az eredeti leletek, kidobott, másnak értéktelen elemek manifesztálódnak műtárggyá. Húros hangszere Metamorfózison megy keresztül, hal-formát ölt. A fa testen sárgaréz díszítés-ornamentika jelenik meg, a hangszer nyakán a kulcsok hol egymásba kapcsolódó alpakka kanál-villa nyelekből állnak össze, hol pedig csillárok üvegkristályai veszik át a lehetséges hangolás funkcióját. Hegedűje kulccsal felhúzható és zárható, verkliként iktatja ki az emberi kreativitást. A gyermekek játékossága, asszociatív képessége és a felnőtt alkotó humora, iróniája egyszerre van jelen műveiben.
Hatos Csaba a mesék világát idézi meg naivitást és mágiát egyesítő olajképein. Farsangolói vidámak, buják és erotikusak. A középre záró festményen a mesekönyvekből ismerős havas-jégcsapos házak felett tűzijátékkal ünnepelnek. Képtereiben szándékosan töményen csoportosítja figuráit, alakjai között ugyanúgy ott van a céda, mint az utcai zenész, a gyerek és a soproni Tűztorony alatt karácsonyt-szilvesztert ünneplő turista-idegen. Melegség, humánum és vidámság árad műveiből. A Tél mintha Csontváry cédrusát idézné, a körötte szálló, a vetést ellepő számtalan varjú pedig egyféle patternt, mintázatot rajzol ki.
Marosfalvi Antal Vörös és feketéjén egy fekete hajú, vörös ruhás nő (talán angyal) repül át a gomolygó páratömegen. Alatta mesebeli, a mítoszok világából megszökött állat oson, karmai hegyesek, fogát-agyarát vicsorgatja, piros nyelvét öltögeti ez a feketepárducra hasonlító teremtmény. Az álomszerű fogalmazás Vámos Rousseau-t idézi, a részletgazdagon, precízen, aprólékosan kidolgozott artisztikus növényi indák és páfrányok szürreális dzsungeléből települtek ide.
(A Vörös és Fekete kiállítás 2006. április 14-ig látható a Vas Megyei Művelődési Központban, Szombathelyen.)
Élet és Irodalom
50. évfolyam, 12. szám
