SZERBHORVÁTH GYÖRGY
Külső használatra
Az utóbbi héten a vajdasági magyarok életét Szlobodan Milosevics halála aranyozta be. A magyarországi és a világsajtó is ezt a témát járta körül, talán ezért nem kapott elég nyilvánosságot Németh Zsolt vajdasági látogatása. Pedig megérdemelte volna.
Kezdjük onnan, hogy a kampánystratégák jó érzékkel megállapították, semelyik magyarországi párt nem fog azzal plusz-szavazatot szerezni, ha a határon túli magyarok ügyét teszi kampánytémává. Vonatkozik ez a Fideszre is, kerülik e forró kását módszeresen, hiszen jól tudják, saját biztos szavazóik egy része sem gondolja úgy, kettős állampolgárság járna – járt volna nekünk. Ugye-ugye, december ötödike.
Ámde ha Németh Zsolt, az egykori külügyi államtitkár ellátogat Szabadkára, csak belengeti, mit kaphatnánk. Szigorúan külső használatra, március 15-e alkalmából, tudván, hogy Milosevics halála olyannyira elfoglalja közvéleményünket határon innen s túl, hogy a fene se venné észre, mit lógatott már megint be.
Emlékeztetőül: ő maga, mikor kormányon volt, a magyarigazolványt szorgalmazta a kettős állampolgárság ellenében, ám immár ellenzékben mégsem mondja azt, hogy a zakózsebünkben, a szívünk fölött dobogó igazolvány kielégíti nemzeti érzelmeinket.
Nem, ellenzékben, kormányra készülődvén már mást mond.
Konkrétan azt mondja, lesz kettős állampolgárság, ha kormányra jutnak, bár kétharmados többség kéne ehhez. Reméli, meg is lesz az. Ha nem, akkor meg leboltolják a szocialistákkal.
A vajdasági magyarok az utóbbi tizenöt évben elég sok varjút láttak már elég sok karón ahhoz, hogy ezt is elengedjék a fülük mellett.
Történetünk azonban itt nem ér véget. Németh Zsolt azt is leszögezte, hogy ami a koszovói szerbeket megilleti, az a vajdasági magyaroknak is jár! A kérdés csak az, hogy mi jár a koszovói szerbeknek? Mert hát mostanság folynak a tárgyalások, és sajnos nem úgy tűnik, hogy a koszovói szerbeknek – már aki ott maradt, javuk szegény és idősebb, hiszen az effajta nagypolitikai akcióknak mindig a megalázottak és megszomorítottak az áldozatai, senki más – bármi is járna. Ha Koszovó független lesz, és ezt szinte borítékolhatjuk, a koszovói szerbek menekülhetnek az ún. szűkebb Szerbiába. Ők maguk jósolják ezt, tesszük hozzá.
Tisztán logikailag, ha a vajdasági magyaroknak az jár, ami a koszovói szerbeknek, mindebből az következik, hogy szedhetjük sátorfánkat.
Bár ez a sátorfa is nem létező valami, hisz Németh Zsolt kijelentette: „a magyar szolidaritással kell otthont teremteni minden magyarnak a Kárpát-medencében”. Ismét csak tisztán logikailag ebből az következik, hogy nincs otthonunk, hisz ha lenne, nem kellene teremteni. E sorok írója e ponton zavarba is esik: hol is írja-e sorokat? A szülői ház nem tekinthető otthonnak? A vasárnapi családi ebédet az otthontalanság, az idegenség érzete lengi körül?
Ám Németh Zsolt nem állt meg a heideggeri „Dasein” elemzésénél, ha már Szabadkán vetette ki a Lét, a jobbágyság felszabadulását is történelmi perspektívába helyezte 1848/49 kapcsán – s itt a sajtótudósításból idéznénk: „Akkor a jobbágyság és a nemesség egyesítéséért folyt a küzdelem. Mint mondta, ezt manapság magyar szolidaritásnak neveznénk.” Sajnos, ezt egy vajdasági magyar nem tudja értelmezni, mert Trianon után egy szál nemese sem maradt, hovatovább bármelyik idősebb, ma is élő „jobbágy” megmondja, hogy előbb dolgoztak ők a német, a zsidó meg a szerb „nemesnél”, mint a magyarnál, merthogy utóbbi zsákmányolta ki őket a legjobban. Konkrétan nem szerette kifizetni a munkabért, hisz elkártyázta jó előre a dzsentrije.
Még jó, hogy ekkor Németh Zsoltra ráborult a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke, kinyilatkoztatván, a Fidesz és a VMSZ kapcsolata felhőtlennek mondható. Dudás Károly, aki egyébként a magyarigazolvány vajdasági felelőse, azt is meri remélni, hogy a Fidesz „jut hatalomra” (nem ám kormányra, hanem egyenesen hatalomra!), mert akkor eto kettős állampolgárság. S miután megcsókolta a vajdasági magyar nemzeti trikolórt, közepén a magyar címerrel, hisz már ezt is lehetővé teszik a szerbiai törvények, megállapította: „Zsarnokságok alatt kénytelen élni a délvidéki magyarság. Hiába múlik ki egy-kettő a zsarnokok közül, az elnyomás akkor is megmarad.”
Csak a tény kedvéért jegyezzük meg – nem adván meg zsarnokaink listáját -, hogy ugyanezen párt, azaz a VMSZ elnöke, Kasza József 2001 és 2003 között a szerb kormány alelnöke volt. Dudás Károly viszont, ismét csak tisztán logikailag, akaratán kívül, őt is beírta zsarnokaink sorába.
Élet és Irodalom
50. évfolyam, 12. szám
