Romjaiban is méltóságteljes tokaji zsinagóga, a Városligetben korcsolyázó boldog ifjú pár, sófárt fújó férfi és Talmudod tanulmányozó rabbi. Fekete-fehérben. Brüsszel belvárosában. A magyar kulturális intézet falairól egy sokak számára mitikus-ismeretlen világ tekint le a nézőkre. Villányi András fotói ugyanis a hetvenes-nyolcvanas évek magyar zsidóságát, hétköznapi életét és ünnepeit mutatják be. A döbbenetes erejű fotók, amelyeket a magyar közönség már könyv alakjában is megismerhetett a belga fővárosban is nagy elismerést arattak – és alkalmat teremtettek arra, hogy az érdeklődők bepillanthassanak a magyar zsidóság múltjába és jelenébe.
De, érdekel-e valakit ez a belga fővárosban? Kik jönnek el, az elmúlt években több ezresre duzzadt helyi magyar „kolónia” tagjai közül? A kérdésre meglepő válasz született februárban: a Magyar Kulturális Intézetet ugyanis zsúfolásig megtöltötték az érdeklődők, akiknek döntő többsége nem magyar volt. Szlovákok, belgák, amerikaiak és németek hallgatták kitartóan a bevezetők beszélgetéseket. A jórészt közelmúltat bemutató fotók mellett ugyanis izgalmas beszélgetés vezette be a tárlatot. A verniszázs ilyenkor kötelező megnyitó beszédei után közel háromórás beszélgetés vette kezdetét. Gergely Tamás a magyar zsidóság történelméről és kulturális hagyományairól beszélt, a magyarországi zsidó élet mindennapjairól pedig e sorok szerzője próbált néhány gondolatot elmondani. Ezt követően váratlanul élénk vita vette kezdetét. Ennek központjában a magyar zsidóság, mint nemzeti kisebbség állt. A hónapok óta tartó magyarországi vitához hasonlóan az érdeklődők ott is azt firtatták, hogy milyen előnyökkel és hátrányokkal jár – vagy járna – a kisebbségként való lét, kik és miért szorgalmazzák ennek bevezetését. Bár azt a jelen levő is elismerték, hogy a nemzeti kisebbség anyagi előnyeit a közösség céljaira lehetne fordítani, azt azonban ők nem látták indokoltnak, hogy miért kellene a zsidóságnak a német, szlovák vagy román kisebbséggel azonos helyzetbe kerülnie. A magyar zsidóság – amely Európa második legnagyobb közössége – ugyanis megítélésük szerint is különleges státust élvez, s már csak sokszínűsége okán sem alkalmas arra, hogy homogén csoportként kezeljék. Az itthoni viták fényében kissé fura és különös, hogy a brüsszeli hozzászólók közül szinte senki sem érezte indokoltnak a kisebbségi létbe sorolást, s a helyi viszonyok mélyebb ismeret nélkül is a jelenlegi helyzet mellett érvelt.
Villányi András nagy sikert aratott tárlata csak az első eleme a Brüsszelben indult magyar-zsidó kulturális bemutatkozásnak. Ezt sorozatot az idén kilencedszer megrendezésre kerülő Zsidó Nyári Fesztivál „kihelyezett” részlegeként is tekinthetjük, hiszen Petőcz György, a központ vezetője Vadas Vera segítségével olyan változatos programot állított össze, amely minden héten kínál izgalmas látnivalót a vendégeknek. A fotótárlatot követően Szabó István Napfény íze című filmjét nézhették meg, majd Horgas Eszter fuvolaművész lépett fel az első este Vukán György, majd két nappal később fekete László kántor és Goldberg Róbert zongoraművész társaságában. A februári sorozatot Fekete László és Szenthelyi Miklós kettőse zárta – Bach szonátáit és zsidó liturgikus dalokat adtak elő. A neves hegedűművész egyébként e mellett egy egészen speciális sorozatot kezdett Brüsszelben: Európa zsinagógáit látogatja sorba, s ad koncertet az ősi falak között. Elsőként a belga főváros Beth Hillel zsinagógájának falai között.
Fotó, zene, film és előadások – a magyar zsidóság bemutatkozó lépései Brüsszelben. A folytatásra várva…
Szakonyi Péter
