Forrás: Magyar Rádió

A MIÉP-Jobbik Harmadik Út társelnöke szerint ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy Budapesten, illetve a legkisebb magyar faluban is lehet a Harmadik útra voksolni.

Kovács Dávid, a MIÉP-Jobbik Harmadik Út társelnöke hozzátette, hogy a párt országos lista állítására is készül. A Harmadik Út nyilatkozatát Csurka István ismertette.

Szavai szerint a kétpártrendszer a globalista, kozmopolita világirányítás amerikai-izraeli terméke, magyar földön idegen és ellenkezik a hagyományokkal. A Harmadik Út a kétpártrendszer kialakulásának legkövetkezetesebb ellensége. A párt a végsőkig küzd az ellen, hogy a Fidesz minden nemzeti erőt a maga pártjába szervezzen.

Csurka István hangsúlyozta, hogy a MIÉP-Jobbik Harmadik Út a parlamenti pártokon kívül egyedüliként állított listát minden megyében. A választásokon esélyesként vesznek részt. Véleménye szerint a Fidesz választási győzelme olyan bizonyossággal következik be, mint a Miatyánk után az ámen, de hogy a kormányrúd megszerzéséből nemzeti megmaradás legyen, ahhoz szükség van a Harmadik Út jelenlétére.

Diós Judit

One Response to “Minden megyében van MIÉP-Jobbik Harmadik Út-lista”

  1. rosalie

    A Fidesz nem fog győzni!

    A jelenlegi koalíciós pártok viszik tovább a kormányzást.

    rosalie