Kertész Imrének a közelmúltban franciául megjelent két művét méltatta a L”Express című francia hetilap, s az irodalmi esemény kapcsán a Le Nouvel Observateur című folyóiratban a magyar író zsidóságának morális kötelességéről vallott.
Koltai Lajos Sorstalanság című filmjének márciusi franciaországi bemutatója előtt jelent meg franciául a forgatáson készült fotókkal illusztrált, Kertész Imre által írt forgatókönyv, valamint az író 1977-ben írt műve, a Detektívregény. A L”Express című hetilap kritikusa Kertész és hóhérai című írásában üdvözli, hogy a film forgatókönyvét is maga Kertész írta. Az egy kitalált dél-amerikai diktatúrában játszódó Detektívregényről pedig André Clavel úgy véli, hogy az író óraműi pontossággal mutatja meg a „sötétség gépezetét: száz oldalon minden ki van mondva, a félelem és a szédülés, a kegyetlenség és az ostobaság”.
A kötetek megjelenése kapcsán Kertész Imre Milyen zsidó vagyok én? címmel kétoldalas írásban vallott a zsidóságával járó erkölcsi kötelességről a Le Nouvel Observateur című folyóirat hasábjain. A holokausztot kamaszként túlélő író számára zsidósága nem jelent közösséghez való tartozást, hiszen se nem vallásos, se nem cionista. „A holokauszt tett engem zsidóvá” – írja Kertész, aki szerint a népirtás egy újfajta zsidóságot hozott létre, melynek tagjai számára zsidónak lenni morális kötelesség.
„A modern mitológia egy negatív megállapítással kezdődik: Isten megteremtette a világot, az ember megteremtette Auschwitzot” – véli Kertész. Szerinte a koncentrációs tábor az emberi élet tükre, amely tekinthető az egzisztenciális hanyagság eredményének, de az írással egy másik valósághoz is eljuthatunk. Az író felidézi deportálásának részleteit és azt a tényt, hogy miután a magyar zsidóság vezetői értesültek a koncentrációs táborok létéről, a pániktól tartva nem tájékoztatták a lakosságot. Ágy sok társához hasonlóan Kertész naivan és ártatlanul érkezett Auschwitzba. A „szűz tudat” ezen állapotát kívánta megírni a Sorstalanság című regényében, ellentétben a holokausztról írt legtöbb művel, amelyek az utólagos tudás alapján mutatják be, mi történt a koncentrációs táborokban. Kertész főhőse nem akarja az áldozat szerepét játszani, csak a túlélés végett alkalmazkodik a tábor logikájához. „(Kövest) meghatározza ez a megmagyarázhatatlan, de reális élmény. Ez a meghatározottság lett az én mély természetem. A holokausztban ismertem meg az ember mai állapotát. Az európai kultúra által vállalt út kétezer év után olyan helyzetbe torkollott, amelyben a zsidók nem tudták elhinni azt a valóságot, amely velük történt” – mutat rá a Nobel-díjas író.
A deportálás Kertész számos sorstársát arra a felismerésre vezette, hogy nem érdemes élni. A magyar író saját bevallása szerint túlélését annak köszönhette, hogy egyik diktatúrából a másikba esett, s ez a tény minden illúziótól megkímélte. „A diktatúrák a személyiséget támadják meg. Eltörlik a felelősségtudatot, és lehetetlen helyzetbe hozzák az embereket. Meg kellene írni a szellem elleni gyűlölet spirituális történetét. A diktatúrában nem választhatunk. Ezen okból harcolunk azért, hogy tudatra ébredjünk. Ez szorongásokkal teli belső munka, amely megelőzi az írást” – vallja a magyar író.
