Forrás: Erec

2006 január 27-én első alkalommal tartottak megemlékezést világszerte az auschwitz-birkenaui tábor felszabadulásának évfordulóján. A Holokauszt Eméknapját az Egyesült Nemzetek Szervezete hirdette meg. Budapesten az Országház Felsőházi Termében tartottak emlékülést, ahol felszólaltak a magyar közjogi méltóságok.

„A holokausztra nem azért emlékezünk, hogy bűntudatot, önvádat gerjesszünk, szükség van viszont arra, hogy ezen alkalmakkor a gyász, a kegyelet érzése mellett éberséget tanúsítsunk, mert nem engedhetjük meg, hogy egyetlen vallási, vagy etnikai kisebbséget akár csak verbális erőszak is érjen” – mondta Szili Katalin házelnök.

Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke megindító beszédben emlékeztetett: „A mai napig sem békélhetünk meg e szörnyű tettel, a tömeggyilkossággal, de még inkább azzal a fájó tudattal, hogy mindez ebben a házban kezdődött el. A magyar nemzet választott képviselői törvényeket hoztak, hogy a zsidó embereket kirekesszék a magyar nemzetből.”

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök rámutatott: „A megemlékezés nem egyszerűen az együttérzés, vagy a bűnbánat kifejezése, hanem felkiáltójel; annak a világos kimondása, hogy mi vagyunk a felelősek azért, hogy ebben az országban, ebben a világban mindenki úgy érezze, hogy olyan nemzeti közösség tagja, amelynek vezetői és tagjai pontosan tudják: a legelemibb emberi parancs és kötelezettség megóvni egymást és nem engedni a gonosznak”.

Sólyom László köztársasági elnök a felelősségről szólva kijelentette: „Nyilvánvalóan, az áldozatokkal szemben nem csupa tettes áll. Azokat elérte a törvény keze. És a többiek? Tudjuk, sokan életüket kockáztatva segítettek. A távolról közömbösnek látszó nagy tömeg pedig számtalan magatartást rejt: ott vannak a rossz szándékúak, a haszonlesők; köztük vannak a kockáztatni nem akarók, de azok is, akiktől ez nem volt elvárható; ott a magukban együttérzők, továbbá akiket saját háborús tragédiájuk terhe zárt magába.”

Az emlékülést követően a résztvevők a parlament elé vonultak, ahol az Élet Menete Alapítvány megemlékezésén nevek olvasása után hat fáklyát gyújtottak a soá áldozatainak emlékére.

Erdő Péter bíboros a jelen feladataként úgy látta: „A mai emléknapon tudatosítsuk magunkban a felelősséget, hogy továbbadjuk a remény világosságát a fiatal nemzedékeknek, hogy a rossz soha többé ne hatalmasodjon el és az eljövendő nemzedékek Isten segítségével igazságosabb és békésebb világot építhessenek, melyben mindenki egyenlőnek és testvérnek érezheti magát.”

Comments are closed.