Forrás: Erec

Vác városa 2oo6. február 28-án emlékezett meg a walldorfi koncentrációs táborban elpusztított zsidó polgárairól. A Madách Imre Művelődési Központ színházterme zsúfoltságig megtelt a megemlékező közönséggel.

A fasizmus közelgő végnapjaiban az auschwitzi megsemmisítő táborból közel kétezer nőt szállítottak át a walldorfi erdőben felállított lágerbe, köztük váciakat, pápaiakat, győrieket és a Felvidék településeiről elhurcoltakat azzal a céllal. hogy megépítessék velük a Frankfurti Repülőtér beton kifutópályáját.

A szerencsétlen nőket étlen-szomjan dolgoztatták és verték, télen nyári ruhában hajtották ki őket a munkaterületre, sokan megfagytak vagy éhen haltak. A tábor felszabadulását csak kevesen élték meg, a foglyok mintegy kilencven százaléka elpusztult.

A megemlékező beszédet Dr. Bóth János polgármester, országgyűlési képviselő, a rendezvény fővédnöke mondta. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével és beszédével David Admon, Izrael Állam nagykövete is.

Narrátorok olvasták fel a mártír halált halt váci lányok és asszonyok nevét, a teremben a megrendüléstől többen hangosan zokogtak. A rendezők levetítették a tragédiáról szóló kilencven perces dokumentum filmet, aminek a Kifutópálya címet adták. A megrendítő filmkockák nagy hatással voltak a publikumra, amit Edvin Marton világhírű hegedű-virtuóz próbált oldani.

A rendezvényre túlélők is érkeztek Izraelből, Svédországból, az Egyesült Államokból és Budapestről is, akiknek virággal és ajándékokkal kedveskedtek a rendezők. Jelen volt a film egyik alkotója, rendezője, Walldorf város és a Frankfurti Repülőtér képviselője, valamint a Magyar Turizmus Rt Németországi képviselője, több külföldi és budapesti vendég is.

A megemlékezést állófogadás követte, ahol az érintettek megismerkedhettek egymással.

Másnap, március 1-én levetítették a filmet a középiskolák diákjainak is, akik a túlélőkkel is beszélhettek, mintegy történelemórát tartottak. A diákok közül többen úgy nyilatkoztak, hogy ilyesmiről az iskolában még soha sem hallottak.

A filmet több mit ezerötszázan látták, a rendezvényről és a filmről készült kazettát több oktatási intézményben eljuttatjuk.

Rendezők: Vác város önkormányzata, Váci Közéleti Egyesület

Támogatók: Váci Zsidó Hitközség, Magyar-Izraeli Baráti Kör Országos Egyesület-Vác, MALÉV, Magyar Turizmus Rt és sokan mások.

Comments are closed.