Forrás: Erec

Sok megpróbáltatással telt, küzdelmes és eredményes élet zárult le Izraelben. Január 30-án meghalt Mose Alpan, vagy ahogyan sokkal többen ismerték, „a Pil”. Elefánt Márton sorsa jellegzetes huszadik századi, közép-európai történet: 1918-ban született, a demokratikus Csehszlovákiában nevelkedett, a Hitler-csatlós Szlovákiában tapasztalta meg a zsidóüldözést, Magyarországon szervezte az embermentést, és a háború után Izraelben találta meg új hazáját.

Igazi mozgalmi vezető volt. Ha kellett, tanárként vagy diplomataként szolgált, amikor tehette, gazdasági vállalkozásba kezdett, és amikor felkérték a magyar ajkú zsidók múzeumának alapítványi elnökségére, azt is becsülettel ellátta. 1994-ben, a Jad Vasem-ben, a magyar zsidóság tragédiájának ötvenedik évfordulóján megrendezett ünnepi megemlékezésen az államelnök és Rabin miniszterelnök mellett ő gyújthatta meg a menóra egyik emlékeztető lángját a somér embermentők képviseletében.

Mose Alpan nemzedékének életét három szakaszra bontotta a Soá: ami előtte volt, ami a vészkorszakban történt, és ami az azóta eltelt évtizedekben. Mose Alpan ritkán mesélt ellenállási történeteiről, de gyakran beszélt az embermentés első erkölcsi kérdéséről. Mi a helyes, utólag is elismerésére méltó cselekedet: a fegyveres lázadás vagy a csendes túlélés? Mit kell tenni a válsághelyzetben? Lázadni és meghalni, kockáztatni mások életét is, vagy szöktetni, iratokat hamisítani, bújtatni, csalni és megvesztegetni az ellenséget? Minden áldozatvállalásnak teljes elismerés jár. A győztes mégis az maradt, aki túlélte a gyilkosok tobzódását. Közöttük Mose Alpan.

Tapasztalatait, gondolatait élete regényében is megörökítette. 2004-ben magyarul is megjelent A viharban című könyve, amelyben a történetek regényes felidézése mellett éppen ezeket a dilemmákat taglalja. Jelképes, hogy a kötet magyar kiadásának friss példányával az unokáját lephette meg az esküvőjén. Ágy adta tovább a tapasztalatot, az elszántságot és a hagyományt.

Utána nem maradt űr. Teljes volt az élete. Betöltötte a hivatását. Nyugodjon békében!

Vámos György

Comments are closed.