Forrás: Népszava

Három héttel az olasz parlamenti választások előtt ismételten olyan súlyos botrány rázta meg Silvio Berlusconi kabinetjét, amely akár az egész politikai elitet érintheti. Az eddigi bizonyítékok szerint Francesco Storace, a kormányhoz tartozó Nemzeti Szövetség egyik vezetője egy évvel korábban magándetektívekkel, s a titkosszolgálat embereivel kémkedett politikai ellenfelei után. A politikus minden vádat tagad ugyan, ám távozni kényszerült az egészségügyi tárca éléről. Az ügy nyomán a miniszterelnök személyes felelőssége is felmerül. A botrány – a választások előestéjén – a lehető legrosszabbkor jött Berlusconi számára.

Olaszországban a II. világháború után bőségesen akadt példa belpolitikai botrányra. Ha korábban akadt bárki is, aki hitt a politikusok tisztességében, akkor ezzel az illúzióval hamar le kellett számolnia. A kilencvenes évek elején készített felmérések szerint a lakosság háromnegyede nyilatkozott úgy: nem bízik a politikusokban.

A háború utáni évtizedek két legendás személyisége is súlyos vádak kereszttüzébe került: Bettino Craxit korrupcióval, a Giulio bácsiként becézett Giulio Andreottit maffiakapcsolatokkal vádolták. De igazságtalanok lennénk, ha csak őket emelnénk ki, hiszen hosszasan lehetne még folytatni a sort. Silvio Berlusconi 2001-ben hatalomra került kormánya talán abban tért el a korábbiaktól, hogy senki sem bízhatott abban: lám az új kabinet tisztességben, moralitásban mindegyik korábbit felülmúlja majd. Sőt, nem volt még olyan miniszterelnöke Itáliának, akivel szemben annyi eljárás zajlott volna, mint épp Silvio Berlusconi. Országlása alatt Itália gazdasága nehéz helyzetbe került. Természetesen távolról sem biztos, hogy egy baloldali kormánynak sikerült volna orvosolnia a bajokat, hiszen Olaszország részint a globalizáció vesztese. Az Európába áramló olcsó kínai textiltermékek szinte megsemmisítették az eladdig Európában igen jelentősnek számító olasz textilipart, számos kis- és középvállalkozás ment csődbe az eltelt évek alatt.

Vagyis nem lehet az ország minden gondját Berlusconiék nyakába varrni. De az azért mindenképpen feltűnő, hogy a miniszterelnök vagyonát öt éve még 6 milliárd eurósra becsülték, mára azonban hozzávetőleg 10 milliárdra gyarapította annak összértékét. Figyelemreméltó vagyongyarapodásával talán még a Guinnes Bookba is bekerülhetne. Erkölcsileg tehát, finoman fogalmazva kétségbe vonható a jobbközép kormány ténykedése. A minap azonban olyan botrányra derült fény, amely hosszabb távon az egész mostani politikai elitet magával sodorhatja. Titkosrendőröket, és számítógépes hackereket felbújtó miniszterről van szó, aki politikai ellenfelei után kémkedett.

Politikusok a süllyesztőben

Olaszországban persze az sem számít teljes újdonságnak, hogy vezető politikusok tűnnek el a politika süllyesztőjében. A kilencvenes évek elejének úgynevezett Tangentopoli botránya az egész politikai rendszert alapjaiban rázta meg. Antonio Di Pietro ügyvéd a „Tiszta Kezek” akciója keretében több jobb- és baloldali politikust tartóztatott le korrupció miatt. A semmiféle fenyegetéstől sem visszariadó ügyvéd olyan vehemenciával lépett el a korrupt politikusokkal szemben, mint hajdan Cattani felügyelő a híres Polip című sorozatban a rettegett keresztapák ellen. Ám Di Pietro akciója egy idő után kudarcba fulladt. Amikor ugyanis az 1994-ben miniszterelnökké választott Berlusconi birodalmának ügyeit kezdte feszegetni, a kormány támadást intézett a milánói bírák ellen. Az ütközetnek nem volt győztese. Di Pietro 1994. december 6-án lemondott, két héttel később pedig megbukott Berlusconi kormánya.

Az akkori botrány tehát Berlusconi és csapata bukásához vezetett. A miniszterelnök most is nagy erőpróba előtt áll. Április 9-én és 10-én rendezik meg a parlamenti választást Itáliában. A legutóbbi felmérések szerint a Romano Prodi vezette balközép ellenzék három-négy százalékkal vezet Berlusconi koalíciója előtt. Ám hogy a legutóbbi botrány miként változtat a jelenlegi erőviszonyokon, egyelőre kiszámíthatatlan. Már csak azért is, mert nem tudni, hogy az államhatalom mennyire segíti vagy gátolja a nyomozóhatóságok munkáját, kiderül-e a teljes igazság, mely politikusok álltak az egész ügy mögött.

Mi is történt valójában? Egy évvel ezelőtt regionális választásokat rendeztek Itáliában. Lazio tartományban (a régió Rómát és környékét öleli fel). Az addigi tartományi elnök, Francesco Storace rosszat sejtett: a közvéleménykutatások ugyanis azt vetítették előre, hogy elveszíti a tartomány elnöki székét. Minden eszközt be akart vetni a csúfos vereség elkerüléséért.

Az 1959-es születésű Storace sosem tartozott az igazán színes egyéniségek közé függetlenül attól, hogy már fiatalon a politikai élet közvetlen közelébe férkőzhetett: a szélsőjobboldali Secolo d”Italia című lapnál végigjárta a szamárlétrát. Gyakornokként kezdte, végül a parlamenti hírszolgálat vezetőjévé tették meg. Később az újfasiszta Olasz Szociális Mozgalom (MSI), majd az utódpárt, a Nemzeti Szövetség sajtótitkárságának főnöke lett.

Első alkalommal 1994-ben választották meg parlamenti képviselővé, Lazio tartomány 21-es számú választókörzetében. A következő, 1996-os előrehozott voksoláson ismét bizalmat szavaztak neki. Sajátos módon a maffiaellenes, illetve a kulturális parlamenti bizottság tagjává választották.

Viszonylagos népszerűségét kihasználva a regionális politikában is megvetette a lábát. 2000. április 16-án Lazio tartomány elnöke lett. Igazán kiválóan szerepelt, hiszen figyelemreméltó, másfélmillió szavazatot zsebelt be.

Storace közben a Nemzeti Szövetség egyik legbefolyásosabb személyiségévé nőtte ki magát. Jelentős szerepe volt a párt teljes imázsváltásában. Történt ugyanis, hogy 1995-ben Gianfranco Fini pártelnök bejelentette az MSI feloszlatását, ezzel együtt az AN életre hívását. Nyíltan szakított az MSI fasiszta ideológiájával, jelképeivel. Egyszersmind deklarálta, hogy a Nemzeti Szövetség új, középutas jobboldali párt, amelynek immár semmi köze Benito Mussolini, a Duce szellemi örökségéhez. Fini lépésében állítólag nagy szerepe volt Storacénak is, aki szorgosan próbálta elhitetni a közvéleménnyel: a párt valóban teljesen új utakon jár. Akadtak azért aggasztó jelentségek is. Bár Fini valóban európai politikát folytatott, a párt lapja, a Secolo d”Italia továbbra is teret engedett az antiszemita cikkeknek. Ez azonban még nem minden. Az AN képviselőcsoportja javaslatot tett arra, hogy a Róma közeli Fiumicinóban (itt található a híres repülőtér) teret nevezzenek el a fasiszta vezetőről, Ettore Mutiról (1902-1943), Mussolini Nemzeti Fasiszta Pártjának (PNF) titkáráról. Storace pedig követelte, hogy minden itáliai városban utcát nevezzenek el Giorgio Almirantéról (1914-1988), az MSI alapítójáról, aki háborús bűnöket követett el a második világháború idején, sőt, 1944-ben kulturális miniszteri tárcát kapott Mussolini kabinetjében.

E kilengésektől függetlenül az AN lassacskán a nemzetközi közvélemény szemében is szalonképes párttá vált. Fordulópontot jelentett a tömörülés életében a 2003-as esztendő, amikor Fini Izraelben járt, s bocsánatot kért az 1938-ban a fasiszta kormány által hozott rasszista törvényekért. Egyben közölte: a fasizmus az olasz történelem egyik legszégyenteljesebb időszaka volt.

A párton belül nem mindenki osztotta Fini politikáját, a szakítást a fasiszta múlttal. Ezért a Duce unokája, Alessandra Mussolini és hívei kiléptek a Nemzeti Szövetségből, s létrehozták a Szociális Alternatívát.

Silvio Berlusconi jobbközép koalíciója 2001 májusában megnyerte a parlamenti választást. Jóllehet, a pártszövetség legerősebb pártja, a Forza Italia egyedül is kabinetet alakíthatott volna, koalíciós kormány alakult, amelyben a kormányfő pártja mellett a Nemzeti Szövetség, az északi országrész elszakadását szorgalmazó, populista Északi Liga és a kereszténydemokrata UDC is helyet kapott. Berlusconiék rekordot állítottak fel, hiszen a második világháború után egyetlen kormány sem maradhatott fenn ilyen hosszú ideig. A kabinet átalakítását azonban a jobbközép koalíció sem kerülhette el. Úgy látszott ugyanis, hogy a kereszténydemokrata UDC megelégelte Berlusconi túlkapásait: Marco Follini pártelnök fellázadt a miniszterelnök ellen. Ám, mint minden más alkalommal, ezúttal is Berlusconi, illetve a hatalomhoz mindenáron ragaszkodó pártvezetők diadalmaskodtak, akik minden kompromisszumra hajlandóak voltak azért, hogy kormányon maradhassanak.

A többpárti kompromisszum értelmében tavaly tavasszal Berlusconi átalakította kormányát. Április 23-án az AN egyik legtekintélyesebb személyisége, Francesco Storace ülhetett az egészségügyi miniszteri székbe. Összesen 321 napig volt a tárca élén. Aligha kétséges, hogy korábban alig akadt olyan egészségügyi miniszter, aki ennyit szerepelt volna az olasz médiumokban. Ez nem feltétlenül sajátos stílusának az eredménye: rendre ő tájékoztatott a madárinfluenza előidézte veszélyről. Előzőleg azzal lopta be magát sokak szívébe, hogy dekrétummal csökkentette a tejpor árát. Tavaly szeptemberben aztán megtiltotta, hogy a torinói Szent Anna kórházban a RU 486 abortusztablettával kísérletezgessenek.

Ténykedése ebben nagyjából ki is merült. Európa-szerte híressé azonban nem ezzel vált. Március 10-én lemondott tisztségéről, mert több jel utalt arra, hogy 2005-ben a tartományi választások előtt kémekkel kutakodott két ellenfele, Alessandra Mussolini és a baloldali Piero Marrazzo után: lehallgatta telefonjaikat, lekérte bankszámláik adatait, sőt, behatolt a belügyminisztérium szerverébe: agyafúrt hackerek segítségével rálelt arra a listára, amelyen azok neve szerepelt, akik ajánlószelvényeiket Alessandra Mussolininek adták. Egyelőre nem nyert ugyan teljes bizonyosságot, de állítólag Storace volt az, aki elrendelte, hogy hamis támogatókat tüntessenek fel rajta. Tavaly hatalmas botrány kerekedett az ügyből: az ál-támogatók miatt a Duce-unokának le kellett mondania a jelöltségről, akkor még persze nem lehetett tudni, hogy nem ő csalt, hanem – amiként akkoriban ő is hangoztatta – valóban alattomos összeesküvés áldozatává vált.

Bakot lőtt Storace

Sajátos módon Storace áskálódásai nem vezettek eredményre. Elvesztette a választást Marrazzóval szemben. A Mussolini-unoka ugyan nézeteit tekintve nem áll távol tőle, ám őt azért kellett kikapcsolnia, mert úgy vélte: a hét-nyolc százalékosra becsült szélsőjobboldali szavazóréteg segítségével győzhet.

A rendőrség már eddig is rengeteg dokumentumot gyűjtött az ügy kapcsán. Az egyik hangfelvétel különösen sokatmondó. Az egyik kém Storace veresége után ezt a kérdést intézte társához: „Szerinted így is fizetni fog?” Mire a másik: „Engem már kifizetett”.

Eddig tizenhat személyt tartóztattak le az üggyel kapcsolatban, köztük tizenegy magándetektívet, az olasz távközlési vállalat, a Telecom Italia (TIM) két munkatársát, továbbá egy rendőrt. Már ez önmagában véve is óriási botrány, ám hogy az ügy még bizarrabb legyen, kiderült: az olasz katonai hírszerzés két tisztje is segítette Storace akcióját. Vagyis a SISMI (Servizio per le Informazioni e la Sicurezza Militare, azaz Katonai Információs és Biztonsági Szolgálat) is belekeveredett az ügybe. A katonai hírszerzés elsősorban külföldön tevékenykedik. Igaz, ez nem jelenti azt, hogy kizárólag külföldi hírszerzéssel foglalkozna. Óhatatlanul is felmerül a védelmi miniszter, sőt, a miniszterelnök felelőssége is, mert a szolgálat kettejük irányítása alatt áll. A SISMI ugyanis minden általa gyűjtött információt átad a hadügyminiszternek. Az olasz kormányfő ugyanakkor a CESIS nevű bizottság közvetítésével gyakorolja a hatalmat a különféle titkosszolgálatok felett, s természetesen ő is betekintést nyer az aktákba. A SISMI feladata egyebek mellett információ gyűjtése tömegpusztító fegyverekről, illetve az országot fenyegető tényezőkről.

Az azért felettébb kérdéses, hogy Alessandra Mussolini és Piero Marrazzo indulása Lazio tartomány elnöki székéért bármennyire is fenyegette volna Olaszoszág biztonságát. Mindenestre amikor fény derült a SISMI érintettségére, a hírszerzés vezetője, a posztot 2001 óta betöltő Nicolo Pollari azonnal benyújtotta lemondását a miniszterelnöknek. Ő azonban nem fogadta el. Berlusconi közölte: továbbra is teljességgel megbízik a tábornokban.

Storace ellen azonban annyi bizonyíték gyűlt össze, hogy helyzete tarthatatlanná vált az egészségügyi tárca élén. Ám minden vádat tagad. Mint mondta, „összeesküvést” szőttek ellene, mert a cél az, hogy röviddel a választások előtt befeketítsék őt és pártját, a Nemzeti Szövetséget. Ezért – mint mondta – lemondását nem szabad bűneinek beismeréseként felfogni. Érvelését mindenesetre nem könnyű nyomon követni. Megfogalmazása szerint ugyanis „azért lépek csak vissza, mert nem kívánom, hogy az ügyet a baloldal a saját céljaira használja fel”. Azért is döntött a távozás mellett – tette hozzá -, mert így „jobban tud védekezni” a vádak ellen. „Semmi sem fontosabb, mint személyes és politikai becsületem” – közölte.

„Bátran” távozott

Berlusconi eleinte méltatta Storacét „bátorságáért”, de ahogy az ügy egyre kínosabbá vált számára is, úgy próbált meg mind jobban elhatárolódni exminiszterétől. „Fel kell deríteni az egész ügyet” – idézte a kormányfőt a Corriere della Sera. A miniszterelnök pikáns helyzetbe került. Jobboldali pártszövetségét ugyanis éppen az utóbbi hetekben bővítette ki az Alessandra Mussolini fémjelezte Szociális Alternatíva nevű, bevallottan újfasiszta párttal. Vagyis az egyik koalíciós partner kémkedett a másik után.

A balközép ellenzék szerint valósággal példa nélküli botrányról van szó, amely megengedhetetlen egy demokratikus államban. „Storacénak el kell mondania a teljes igazságot” – követelte a balközép szövetség egyik vezetője, Francesco Rutelli. Alessandra Mussolini is színvallásra szólította fel a Nemzeti Szövetség jelképes figuráját. Az ellenzéki Antonio Di Pietro, a „Tiszta Kezek” akció vezéralakja szerint Berlusconinak a parlament előtt kell beszámolnia az esetről.

A baj nem jár egyedül. Nyilván Silvio Berlusconi is jól ismeri a mondást: szinte azzal egy időben, hogy Storace benyújtotta lemondását, a milánói ügyészség vádemelési javaslatot nyújtott be ellene, mert feltételezések szerint a miniszterelnök több mint félmillió euróval fizetett le egy brit újságírót, bizonyos David Millst, hogy két bírósági eljárásban is az ő javára tanúskodjék. Mills, aki mellesleg Tessa Jowell brit kulturális miniszterasszony férje, minden vádat tagad. A pár állítólag egy gyógyszertár visszafizetésére használta fel az összeget. Bizonyára véletlen egybeesés, hogy két hete jelentették be a válásukat. Habár még akár hosszú hetek telhetnek el a vádemelésig, a választás előtt mindez súlyos csapás Berlusconi számára, akit mindezidáig hétszer idéztek bíróság elé, s négy alkalommal mondták ki bűnösnek.

Rónay Tamás

MTI

Comments are closed.