Népszabadság * Munkatársunktól * 2006. március 18.
l Madárinfluenza Izraelben. Az első laboratóriumi vizsgálatok megerősítették azt a gyanút, hogy madárinfluenza okozta Izrael déli részén két állattenyésztő gazdaságban a pulykák tömeges elhullását. Az izraeli mezőgazdasági minisztérium madárinfluenza-gyanús esetek kivizsgálásáért felelős illetékese jelentette ezt be pénteken, hozzátéve, hogy további vizsgálatokat is végeznek még az első eredmények ellenőrzése végett. Az előző napon jelentették be, hogy többszáz pulyka pusztult el rövid időn belül két kibucban a Negev-sivatag területén. Az izraeli állategészségügyi hatóságok elrendelték a körzet lezárását, és értesítették a közeli Gázai övezet palesztin hatóságait is. (MTI)
l Fórum a tudósfórumról. A régióból egyedül Magyarországon tartottak bemutatót az idei Euroscience Nyílt Fórum nemzetközi tudományos találkozó programjáról. A tegnapi esemény színhelye az MTA budapesti székháza volt. A tájékoztatón a júliusi müncheni „tudományos karnevál” kínálatát ismertette Kroó Norbert MTA-alelnök, és Palugyai István, a Tudományos Újságíró Szövetségek Európai Egyesületének elnöke, lapunk tudományos szerkesztője. (Népszabadság)
l Hatvankilós tumor. Hatvan kilogrammos daganatot távolítottak el egy nő testéből Spanyolországban. Az ibériai ország északi részén lévő Crucesben végzett műtét során ki kellett vágni egy darabot az asszony gyomrából, majd a szervet sebészi úton helyre kellett állítani – közölték egészségügyi illetékesek. A tumor súlya éppen akkora volt, mint a páciens normális testsúlya. A Guinness Rekordok Könyvébe azonban nem kerül be, mert ebben a „műfajban” egy sokkal nagyobb daganat tartja a világelsőséget: 1991-ben Kaliforniában 138 kilós cisztát operáltak le egy nő petefészkéről. Az asszony túlélte a műtétet. (MTI)
l Összeégett holttest egy kamaraerdei faházban. Öszszeégett holttestet találtak a tűzoltók Budapesten, a XXII. kerületben egy faházban pénteken. A felismerhetetlenségig összeégett embert egyelőre nem sikerült azonosítani. A tűz keletkezésének okát még vizsgálják. (MTI)
l Robbanás Tyumenben. Gázrobbanás miatt beszakadt pénteken egy kétszintes épület födéme a nyugat-szibériai Tyumenyben, egy ember életét vesztette, nyolc megsérült – közölte az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma. A gázrobbanás nyomán 120 négyzetméternyi födém omlott be, s tűz keletkezett, amit a tűzoltóknak sikerült gyorsan eloltani. Az épület második szintjén egy sportklub működik, ahol a robbanáskor gyermekeknek tartottak foglalkozást. A sérültek között hat gyermeket szállítottak kórházba. (MTI)
l Épületbontás karhatalommal. Egy, a város főterén álló fagylaltozó lebontásához rendőri segítséget vett igénybe pénteken a szombathelyi polgármesteri hivatal. Szele Györgyi igazgatási osztályvezető elmondta: az intézkedésre azért volt szükség, mert a tulajdonos a megadott határidőre nem távolíttatta el az építményt, ami akadályozza a tér felújítását. Abért Csaba cégtulajdonos vitatja az intézkedés jogosságát, mert állítása szerint a vitatott terület a tulajdonát képezi. Az ügy vélhetően a bíróságon folytatódik. (Népszabadság)
l Gyilkosság Káptalanfán. Gyilkosság áldozata lett a Veszprém megyei Káptalanfa községben az a 78 éves ember, akire a rendőrök találtak rá pénteken a lakásában. Az idős embert már több napja nem látták a szomszédai, s erről bejelentést is tettek a polgármesteri hivatalnál; az értesítésre kiérkező rendőrök feltörték a lakást, s ott halva találták a tulajdonost Az idős ember halálát súlyos bántalmazás okozta, a lakást a tettesek felforgatták, szétdúlták. (MTI)
l Időskori autósszex. Anyaszült meztelen, hetvenéves nénit csíptek el, amint egy autóban, menet közben szeretkezni próbált a vezetővel Olaszországban. A hölgy partnere 11 évvel ifjabb volt, és csak félmeztelen, viszont igen részeg: vérében a megengedettnél háromszor nagyobb volt a szeszhányad. A pár autózás közben próbált szeretkezni – főképp a néni -, és emiatt, meg az ital okán aztán nem túl egyenesen haladt kocsijuk, a rendőrök ezért állították meg. (MTI)
l Kilódíjas szálloda. Kilóra szabja meg szállásdíjait egy német szálloda: vendégeinek testsúlya alapján. Egy kilónyi vendég 130 forint körüli öszszegnek felel meg, azaz a vendégeknek kilóik után ennyit kell fizetniük. Ágy egy 60 kilós sovány 7800 forintnak megfelelő eurót fizet, míg egy mázsás vendég 13 ezret. A hotel háromcsillagos, Norden városában van, Németország északi részén. Tulajdonosa úgy gondolkodik, hogy egy sovány vendég tovább él, így többször térhet vissza a szállodába, és hosszabb távon megtérül a súlykedvezmény. (MTI)
l Egyenruhás imámok az osztrák hadseregben? Hamarosan „egyenruhás imámok” tevékenykedhetnek az osztrák hadseregben, amelyben a muzulmán vallású katonák száma mára csaknem egyenlővé vált az evangélikusokkal. Günther Platter védelmi miniszter irodája pénteken Bécsben megerősítette azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a minisztérium már tárgyalásokat folytat a mintegy 340 ezres ausztriai muzulmán közösség képviselőivel e kérdéskörről. Az osztrák kiskatonák 3,5 százaléka, azaz mintegy 1000 fő muzulmán vallású. Ők jelenleg egy bécsi laktanyában civil imám irányításával imádkozhatnak péntekenként. (MTI)