Ablak
Népszabadság * Munkatársunktól * 2006. március 17.
A Fővárosi Operettszínház március 17-én a Budapesti Tavaszi Fesztivál alkalmával mutatja be Jávori Ferenc klezmer-musicaljét, amely Indig Ottó Torockói menyasszony című színműve alapján készült. A háború előtt olyan sikeres volt a darab, hogy film is készült belőle, a Belvárosi Színházban pedig Dayka Margit és Rátkay Márton főszereplésével ment hosszú ideig. A mostani bemutató Jávori Ferenc, Kállai István és Böhm György közreműködésével kerül színpadra. A dalszövegeket Miklós Tibor írta, a főbb szerepeket Siménfalvy Ágota, Mészáros Árpád Zsolt, Mikó István, Lehoczky Zsuzsa játssza, az előadást Béres Attila rendezte.
A történet a harmincas évek elején egy erdélyi román-magyar-zsidó városkában játszódik, ahol a módos gazda fia házasodni készül. A szegény, de igen szemrevaló menyasszony-jelöltről hamar kiderül, hogy nem az, akinek gondolták…
A fordulatokban gazdag, könnyes-mosolygós történet, a hangulatos, érzelemgazdag zsidó örömzene – a klezmer – minden bizonnyal elvarázsolja a közönséget. Jávori Ferenc, aki musicalt komponált a történetből, virtuóz, immáron nemzetközi hírű zenekarával kíséri az előadásokat.