Forrás: UNO

A március 15.-i központi ünnepségek, a nemzeti lobogó felvonásával kezdődtek fél tízkor a Parlament előtt, majd a legfőbb közjogi méltóságok megkoszorúzzák a Kossuth szobrot. A Múzeumkertben 11 órakor kezdődik a megemlékezés, ahol Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Hittel és tudással a nemzetért című ünnepségen mond beszédet. A Kossuth- és Széchenyi-díjak átadása délután kettő órakor veszi kezdetét az Országház Kupolacsarnokában. A központi ünnepségsorozat a Magyar Állami Operaházban díszelőadással ér véget, amelyen Sólyom László köztársasági elnök mondja el ünnepi beszédét. Március 20-ig lehet pályázni a távmunkahelyek támogatására – közölte a szaktárca. Egy ilyen munkahely létesítésére legfeljebb 616 ezer forint nyerhető el, a pénzt bérköltségekre és képzések finanszírozására lehet felhasználni. A támogatást vállalkozások és intézmények egyaránt elnyerhetik. A pályázatokat a hónap végéig elbírálják. Átláthatóbb uniós pénzügyi szabályozást sürgetett az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának elnöke. Fazakas Szabolcs a témával kapcsolatos rendelet, plenáris vitájában azt mondta: az unió pénzügyi szabályozása sokszor teljesítményellenes, és ennek megváltoztatása minden európai parlamenti képviselő érdeke, sőt kötelessége. Nyugalomra hívott fel az ENSZ Biztonsági Tanácsa a palesztin területeken. A térségben erőszakhullámot indított el, hogy tegnap izraeli katonák, elrabolták egy jerikói börtönből, egy radikális palesztin szervezet vezetőjét és társait. A testület elítélte az akciót és az elraboltak azonnali elengedését követelte. A történtek miatt a palesztin elnök megszakította európai körútját és visszatért a palesztin térségbe. Közben fokozott készültségbe helyezték az izraeli rendőrséget, a jerikói akció miatti megtorlástól tartva. Több ezer rendőrt, határőrt és önkéntest vezényeltek a zsidó állam veszélyeztetettnek tartott területeire. Megerősítették Izrael külföldi képviseleteinek őrizetét is.

Comments are closed.