Forrás: Magyar Hírlap

Szóról szóra

„A választás küzdelem, nem háború, mert magyar magyar ellen nem háborúzik – hangsúlyozta beszédében, melyet gyakran taps szakított meg.” (Gyurcsány Ferenc beszédéről az Mszp.hu)

A nagyvonalú békepolitikát folytatva, az Mszp.hu arról is tudósít minket, hogy „Gyurcsány Ferenc szerint Magyarországnak nem vezénylő tábornokokra, nem haditervekre, hanem nyugodt, okos, felelősséget vállaló politikusokra van szüksége”.

Nos, tudja a pityke, én legalábbis ebben nem lennék annyira biztos, mint amennyire a szocialisták miniszterelnök-jelöltje. Eddigi ismereteim szerint a magyar legfőbb tevékenysége, hogy magyar ellen háborúzzon, egyszerűen imádja ezt az elfoglaltságot, nem is szeret semmit ennyire. A magyar inkább hidegben is kimegy az utcára, és otthagyja kedvenc tévésorozatát, csak hogy magyar ellen háborúzzon, bár arra mindig gondosan vigyáz, hogy a magyart ne nevezze magyarnak, hanem kitaláljon mindenféle neveket, amitől úgy tűnhet, nem is magyar ellen háborúzik.

Azt mondja például, hogy ezek (azok) nem is magyarok, hanem kommunisták, zsidók, idegenszívűek, kulákok, osztályidegenek, nemzetárulók, és máris megszűnik a kilövési tilalom, nyugodtan lehet háborúzni, még csak útlevelet sem kell vinni, mert a magyar az szeret kényelmesen háborúzni, nem menni az orosz télbe, hogy arcon rántsák, hanem békésen, a tévé előtt, az előszobában, legfeljebb a szomszéd utcában csatázni, mert akkor nem megy tönkre a hűtőben a lecsó, mire hazatér. L ehet mantrázni, hogy a magyar az nem olyan, de a történelem nem ezt igazolja. Főleg ha olyan hülyeséggel provokálják, mint a nyugodt, okos, felelősséget vállaló politikus rémképe. Kire gondolhatott a miniszterelnök? A szondát nem fújó szocialista képviselőre vagy az ügynökbotrány után is helyén maradó elődjére? Esetleg a kormány kiemelten okos minisztereire?

Érdemes lenne egy kicsit körülnézni a szocialista és a liberális pártban, mielőtt ilyen elhamarkodott kijelentéseket tesz, mert könnyen előfordulhat, hogy valakik komolyan veszik a kritériumokat, és teljesen megzavarodnak, mivel nem találnak maguknak megfelelő politikai erőt. Arra mégsem célozhatott Gyurcsány, hogy a magyaroknak Norvégiából, esetleg Luxemburgból kell behozniuk a következő kormányt.

Para-Kovács Imre

főmunkatárs

Comments are closed.