Népszabadság * Kozma György * 2006. március 14.
Gábor György cikkéből (Van egy ország, van egy tábor, van egy mérce, március 9.) megtudjuk, hogy a blogon szavazó többség nem tartja a díszzsidózást „antiszemitizmusnak”, majd a szerző kifejti, hogy valójában a fideszesek szövetségesei állnak közelebb ahhoz, hogy a sötét múlt árnyéka rájuk vetüljön. Az alábbiakban szeretném elmondani, hogy ezt a felfogást miként fejezi ki éppen az ironikus blogmagánszintű kijelentés, a „díszzsidó”.
Deutsch-Fürt megtámadta Pásztor Tamás, az azóta lemondatott MSZP-s képviselő, hogy erőltetve behúzta a führer nevét a kampányba, és eközben „díszzsidónak” nevezte Deutschot. Bölcsebb lett volna Pásztornak és tanácsadóinak átgondolni a helyzetet, mielőtt azonnal elfogadják Rogán Antal sürgetését, hogy mondjon le.
Azokat a zsidóság nevében megjelenő vezetőket nevezték a Horthy-korszakban díszzsidóknak (a díszgoj, vagyis a valahová falból odatett nem zsidó mintájára), akiket a császár bárónak nevezett ki, esetleg kártyapartikra jártak a kormányzóval (mint Weiss Manfréd és Chorin Áron), vagy kinevezték őket a főrendi házba (mint Löw Immánuelt). A díszzsidó szó ezért nem sértő arra, akire mondják. Hiszen a „dísz” szó arra utal, hogy csak „díszként” szolgál az illető, vagyis leplezi azt a nem díszes tényt, hogy a zsidókkal szembeni elnyomó vagy megalázó intézkedéseket és beszédeket kell a felszínen eltakarni velük.
A „díszzsidó” kifejezés megkerülhetetlen, ha a Fidesz baráti viszonyt ápol a szélsőjobbal, annak sajtóját a magáénak tekinti, reklámozza. Tehát nem sérti ez Deutsch-Für Tamást, hiszen nem feltétlenül ő tehet róla, hogy ilyen helyzetbe állították, vagy ilyen látszatba keverték.
Természetesen irritáló Pásztor fogalmazása, de az általa használt szó csupán egy gyakorta használatos közhely. Amúgy pedig: igen, a sok hátrányt elszenvedett zsidók öniróniája megengedett, tehát ezen a téren paradox módon tényleg más a határ a két fél számára. Egy fekete, egy roma vagy egy meleg is mondhat magáról ironikus dolgokat, de, mint Cyrano orrmonológjában halljuk: hogy más tegye, az nem tűrhető.
Rogán az ellentámadásban sejteti, hogy rá is rajzoltak már plakátokon Dávid-csillagot, és azt is említi, hogy a „zsidó szó használata” számára megdöbbentő. Ez szomorú. A „zsidó” szó a héber „jöhodi” hangtani változata (a szláv verzióból). A „jehudi” szó a „hod” (visszhang, hála) szóból ered, az előtte lévő jé hang a létige (amely egyben Isten neve) egyik hangja. Magyarul tehát „lét-visszhangzó”, „jövő-hódoló”. Évszázadok alatt hazugsághalmazzal és gyakran halálos erőszakkal sikerült elérni, hogy sokan már a szó hallatán öszszerezzenjenek. Valóban, csak a kommunizmus bukása óta használják ismét öntudatosan a zsidót a korábban bevezetett „izrealita” szó helyett, amelynek az volt a funkciója, hogy a mesterségesen és jó szándékkal kialakított felfogás nevében „Mózes-vallású” magyarokként a magyar nemzethez számítsák őket, s ezáltal a történelmi Magyarország területén élők között a magyarok aránya meghaladja az ötven százalékot.
Tehát a „Deutsch-Für díszzsidóként hiteltelenül hitlerezik” állítás egy zsidó részéről igenis különbözik a szimpla „lezsidózástól”. Az illető lemondatásának azonnali követelése Rogán és a szocialisták részéről szimpla – vagy szándékos – félreértéssorozat. Nyilvánvaló, hogy mindkét nagy pártban vannak, akiket irritálnak „a zsidók” (akik sokféleségükkel tényleg zavarba ejtően lehetetlenné tesznek minden absztrakt ítéletet), de ezt a témát több tárgyi tudással és nagyobb szenvtelenséggel lenne ajánlatos kezelni.
A szerző a Rabbiképző oktatója
