A politikusnak balanszíroznia kell a nagyon átgondolt és a spontán ötletek között, újat kell mondania, személyes is kell, hogy legyen, de nem árt, ha humora és stílusa is van, tehát egyáltalán nem könnyű műfaj a politikai blog.
Egy blogger azt tanácsolja az államtitkárnak: „addig ne dőljön már be, amíg nem is kanyarodunk!” A korábban szociológusként ismert Csepeli György ugyanis azon ritka politikusok egyike, aki gondolatait a neten osztja meg másokkal. Nyilván szakmai ártalom, hogy nem bír meglenni a körülötte zajló események állandó értékelése, bírálata nélkül. Meg is kapja érte a magáét. De ő legalább vállalja.
Vállalta az a fiatal szocialista politikus is, aki meggondoltan volt meggondolatlan, és ledíszzsidózta a Fidesz kampányfőnökét. Aztán már magyarázhatta, hogy ez nem antiszemitizmus, nem zsidózás, kénytelen volt megnyomni a delete gombot, és kiszállni. Pásztor úr kiírta magát, feszültségeit és önmagát is. A blog maga az állandó reagálási kényszer, van, akinek összerendezi a gondolatait, és van, aki összekuszál vele mindent.
Pintér Róbert, politológus-szociológus, blogger és Pécsi Ferenc e-kommunikációs tanácsadó, honlapkritikus foglalta össze a Tizenhat órának, hogy mi a titka és az értelme a jó politikai netes naplónak. Tízezer körül lehet a vezetett blogok száma, de amit olvasnak is, csak százas nagyságrendű. Ennek ellenére a politikai blogok befolyása nagyon nagy, mert bár jóval kevesebb embert érnek el, mint mondjuk a tévé, éppen a véleményformálók olvassák.
A blogírás önmagában életveszélyes, a politikai blog pedig különösen az, hiszen a leírt szó archiválódik, és adott esetben bumerángként visszaüthet, ahogyan ez a már emlegetett Pásztor Tibor estében történt. Az önkormányzati képviselő kétes hírnevet szerzett, ő első olyan magyar politikus, aki naplója miatt bukott meg, pedig egyébként ő a kivétel a blogoló politikusok között, látszik, hogy olvassa a többieket, idéz belőlük, otthon van a virtuális valóságban.
A másik politikai blog, ami meglehetősen nagy feltűnést keltett az utóbbi időben a hálón, és már szinte hírhedtté vált, Csepeli György blogja. Látogatói azonnal lehülyézték, mondván, hogy dilettáns az egész, amit művel, információs államtitkár létére utánanézhetett volna egy-két dolognak, mielőtt internetes napló írására adja a fejét. Ezzel az értékeléssel egyébként a Tizenhat órát eligazító szakértők is egyetértenek, szerintük is kínosan amatőr blogról van szó, példaként egy egyszerű formai hibát említettek, fogyaszthatatlanul hatalmas szöveget másolt be egy tömbben a politikus-szociológus.
Politikusokon különösen szívesen köszörüli a nyelvét mindenki, de azért el kell ismerni, hogy nem könnyű műfaj a politikai blog. Borzasztóan kényes, mert a szerzőnek balanszíroznia kell a nagyon átgondolt és a spontán ötletek között, újat kell mondania, személyes is kell, hogy legyen, de nem árt, ha humora és stílusa is van, tehát elég komoly írástudást igényel. Kicsit a bulvársajtóhoz is hasonlítható, másutt meg nem jelent intimitásokat tudhatunk meg, az olvasók beavatottnak érezhetik magukat. Amit viszont csak a blog tud, a bulvár nem, hogy személyes, a tulajdonos maga írja.
Miért adja mégis egyre több politikus naplóírásra a fejét? Ezek a próbálkozások a sajtó figyelmét hivatottak felkelteni, ragyogó ingyenreklám. A pozitív hírekre nem ugrik a média, a botrányok is unalmassá váltak, de hogy Totó kutya megnyalta Putyint, fontos hír volt. Gyurcsány Ferenc blogjából rendszeresen idéznek a lapok.
Hogy ez magamutogatás, csúcsdemokrácia vagy egyszerű reklám? A kutatók már foglalkoznak a kérdéssel, arra azonban egyelőre nem terjedt ki a figyelmük, miért nem írnak blogot politikusok a jobboldalon. Hogy nem támogatják, az biztos, Orbán Viktor kijelentette, értelmetlennek tartja, a tűrésről és a tiltásról nincsen hírünk.
Bihari Ágnes összeállítása nyomán
